Hírek

A Huawei alapítója köszönetet mondott az Apple-nek

A Huawei alapítója, Ren Zhengfei a közelmúltban meglátogatta a Japánban lévő kutatóintézetét a vállalatnak, ahol köszönetet mondott az Apple-nek.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója
Ren Zhengfei, a Huawei alapítója

Zhengfei teljesen őszintén beszélt arról, hogy a konkurens gyártó, az Apple három nagy korszakban is benne volt, mint kiindulópont. Az első ilyen volt a PC-k világa, a második a képfeldolgozó technológiák, míg a harmadik nem más, mint az okostelefonok térnyerése az iPhone által.

Ahogyan fogalmazott, az Apple megváltoztatta a világot és ennek köszönetet kell mondania a Huawei-nek is. Meglátása szerint a Huawei nem lenne ott, ahol, ha nem indult volna be az okostelefon ágazat 10 évvel ezelőtt. Azonban azt is megemlítette, hogy most, az Apple visszaesését követően új lehetőségeket ad a Huawei számára a kibontakozásra.

Kocsi Judit sport mentáltréning

A szakember szerint az Apple arroganciája a felhasználók felé jelentősen csökkentette a vállalat piaci helyzetét az egész nemzetközi piacon. Ez vezetett ahhoz, hogy a kínai gyártók, mint a Huawei is, megszabadulhatott az iPhone okozta nyomástól.

A Huawei idén január és október között már 112 millió okostelefont szállított le és több forrás is úgy véli, hogy a 2017 Q3-as időszakban már a Huawei a másodikszámú okostelefon gyártó a Samsung mögött és nem az Apple.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Forrás: Technode

Rekordokat döntöget a Huawei Mate 10 Pro

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával