Hírek

Az első Ascend Mate! – 7 nap a Mate 10-ig

Rövid idő van hátra a Huawei Mate 10 bemutatjáig, ezért úgy gondoltuk felelevenítjük a Mate széria tagjait. Kezdjük a legelsővel, a Huawei Ascend Mate-tel.

2013 februárjában debütált a Huawei első phabletje. A Galaxy Note II és a Galaxy Mega modellek voltak ekkor már piacon a Samsungtól és már ekkor látszódott, hogy a nagyképernyős modellekre van igény, ezért is jött jókor a Huawei belépése.

Kocsi Judit sport mentáltréning

A Huawei Ascend Mate egy erősebb középkategóriás hardvert kapott, de azért messze volt a csúcsmodellektől. Kijelzője már ekkor 6,1”-os méretű volt, ami tekintélyes volt a piacon. Az IPS+ technológiára épülő megjelenítő 720×1280 képpontos volt. Ez a 241 ppi-s képpontsűrűség nem túl erős, akkor sem volt az, viszont 2013 elején még ez is elég jónak számított azért.

Már 2013-ban saját fejlesztésű, HiSilicon processzor került az első Huawei phabletbe. Az Ascend Mate-ben a HiSilicon K3V2-vel volt ellátva, ami mai léptékben nézve nagyon régi és elavult, persze hozzá kell tenni, hogy a telefon 4,5 éve került bemutatásra és azóta a Föld is sokat forgott. A négymagos SoC 1,5 GHz-es órajelen ketyegett és a nem túl acélos és széles támogatással sem rendelkező Vivante GC4000 GPU-t tartalmazta. A 10 nanométeres Kirin 970-hez képest egészen soknak tűnik a K3V2 40 nm-es gyártástechológiája.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Bár a 2 GB RAM már ekkor is egészen jónak számított, azért a 8 GB háttértár nem volt erős, főleg hogy ebből kb. 4,7 GB volt szabadon elérhető. Mekkorát is fejlődött azóta a világ, hiszen a Mate készülékek az elmúlt modellek során mindig méretes háttéretet kaptak, és akkor meg sem említettük a 256 GB-os PORSCHE DESIGN modellt.

2013 elején az LTE támogatás még luxus volt ebben a kategóriában, az Ascend Mate sem támogatta. Volt viszont Bluetooth 4.0, GPS és WiFi-Direct. Sőt, a dual-band WiFi is támogatott volt a 802.11a/b/g/n szabványokon. Érdekesség, hogy a microUSB 2.0 port támogatta az MHL-t, azaz megfelelő adapterrel HDMI segítségével tévére köthető volt a Mate, ami manapság hiányzik az összes Huawei modellből.

Ekkor még Android 4.1.2 operációs rendszerrel jelent meg a készülék. Ezen az akkor még csak Emotion UI néven futó felhasználói felület volt elérhető, ami sokat változott 4,5 év alatt. A hátlapi 8 megapixeles kamera mellé az előlapra csak 1 megapixeles kamera került, ekkor még nem volt szelfi láz senkiben. Az Ascend Mate már ekkor a nagy akkumulátor kapacitásával tette le a névjegyét, 4050 mAh-es telep volt a hátlap alatt.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával