Az EMUI 5.0 megjelenését követően bemutatjuk a legfeltűnőbb dizájn változásokat, amelyek az új és a korábbi felület között lelhető fel.

EMUI 5.0 vs EMUI 4.1

Menü nézet

Megjelent a stock Android rendszerből ismerős hagyományos menü gomb, amely megnyomásával egy lapon, függőlegesen görgetve érhetők el az alkalmazások. A Huawei-től megszokott főoldali elrendezés is megmarad természetesen, a kétféle app drawer között a felhasználó választhat a Főképernyő stílusa beállításban.

Google-stílusú futó alkalmazások menü

Ha meg akarjuk nézni a futó appokat, akkor addig azokat egymás mellett, oldalra lapozva tehettük meg, az EMUI 5.0-ban viszont a kártyás, egymásra épülő nézet lett az alapértelmezett, természetesen az app zárolása itt is elérhető maradt.

Iker alkalmazások

Lehetőség van egyes alkalmazásokat duplán futtatni az EMUI 5.0 alatt az app twin segítségével. Így például Facebookból, vagy WhatsAppból is használhatunk két külön fiókot egymás mellett. Ez a funkció csak az EMUI launcherrel fog futni.

QR névjegyek direkt megosztása

Eddig is lehetőség volt a névjegyekből egy QR kódot generálni, amit másik telefonon leszkennelve könnyen átemelhetők voltak az adatok. Most azonban a QR kód alatt megjelenik a dedikált megosztás gomb is.

További infók az EMUI 5.0-ról

Ilyen az EMUI 5.0