Akció

Gyorstöltővel jött a kék Huawei P9 Magyarországra

A Huawei bejelentette, hogy mostantól hivatalosan is elérhető a Huawei P9 új, kék színű kiadása Magyarországon, de más újdonság is van.

huawei-p9-kek

Az IFA 2016-on lett bejelentve a kék színű Huawei P9 (a pirossal együtt). A megjelenés október végére volt várható, de bő egy hetet csúszott, viszont mostantól elérhető. Ezzel a P9 négy árnyalatban vehető meg, arany, ezüst, szürke és kék közül lehet választani.

Kocsi Judit sport mentáltréning

Az új kék színű modell már gyárilag gyorstöltővel jön (9V2A), ami jóval gyorsabb töltést biztosít, mint a hagyományos, 5V1A kiadás. A Huawei ígérete szerint egy 30 perces töltéssel 10 órányi beszélgetési idő érhető el. Ami fontos ezen kívül, hogy mostantól az összes P9 szín variáns a gyorstöltővel kapható, eddig ugyanis lassú töltőt csomagolt a Huawei a modell mellé.

Az új kék színű P9 a Telekom üzletei mellett ettől a héttől elérhető a Huawei magyarországi kiskereskedelmi partnereinél is (többek között: Media Markt, Extreme Digital, Euronics, Mall.hu, eMag, Speedshop , FirstPhone, Aqua Computer és 220 Volt).

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával