A Huawei Kínában bemutatta a Honor 8-at, amely ugyan nevét tekintve a Honor 7 utódja, mégis sokban inkább a Huawei P9-et követi.

honor-8-3

A Honor 8 okostelefon 5,2″-os FullHD felbontású IPS kijelzőt kap. A telefon a Huawei Mate 8-ban debütált nyolcmagos Kirin 950-es SoC-t kapja meg, ami négy 2,3 GHz-es Cortex-A72-es és négy 1,8 Ghz-es Cortex-A53-as magot tartalmaz. Érdekesség, hogy nem a P9-ben lévő Kirin 955 került az eszközbe – igaz a két SoC között minimális különbségek vannak.

honor-8-2

A memóriát tekintve két verzió lesz elérhető, 3 GB RAM és 32 GB háttértár, vagy 4 GB RAM és 64 GB háttértár, hasonló módon, mint számos más Huawei okostelefon esetében. A hátlapon két darab 12 megapixeles kamera található, azonban ezek esetében a Huawei már nem említi a Leica nevét, így funkcionalitás terén még akadnak kérdések. Az előlapon 8 megapixeles kamera foglal helyet. Szoftverből a legfrissebb kiadás érhető el, így Android 6.0 és EMUI 4.1 páros található meg az eszközön.

honor-8-1

A hybrid SIM technológiának köszönhetően 4G LTE támogatás mellett két SIM, vagy egy SIM és egy microSD kártya konfiguráció hozható össze. A Honor 8 akkumulátora 300 mAh kapacitású, amit USB-C porttal lehet tölteni. A készülékház 7,45 mm vékony, 153 gramm tömegű. A fém keret mellé üveg hátlap jár, ami nagyon jól néz ki, főleg hogy fekete és fehér mellett arany, rózsaszín és kék árnyalatú kiadás is elérhető lesz. A hátlapon természetesen ott az ujjlenyomat olvasó, illetve érdekesség, hogy a Huawei P9 Plus-ról megörökölte a készülék az infra portot is.

A Honor 8 számos hasonlóságot mutat a P9-cel, annak olcsóbb verziójának is tekinthető akár. A készülék egyelőre csak Kínában lett bejelentve, az európai megjelenésről még nincs információ, de valószínűleg heteken belül ez is megtörténhet.

Forrás: Weibo

honor-8-4