A Huawei Kínában a múlt hét pénteken osztott meg néhány számot egy sajtótájékoztatón, amelyekből az derül ki, hogyan szerepelnek 2016-ban a készülékek.

Azt már tudtuk, hogy az első fél évben 60,5 millió darab készüléket szállított le a gyártó, ami már most sejteti, hogy a tavalyi 107 milliós mennyiséget nem lesz nehéz lenyomni.

honor-5x

Rendkívül jó startot vett a Honor 8, ugyanis jelenleg már 1,5 millió darab van a felhasználóknál belőle, ezek jó része valószínűleg ázsiai felhasználó, hiszen Európában még csak két hete került piacra.

Maga a Honor brand is jól szerepel önmagában, hiszen elérte a 100 milliós határt a márkanévvel rendelkező készülékek száma. Ez köszönhető a Honor 5X-nek is, amely az első a brandnél, ami az Egyesült Államokban is piacra került.