Jelentkezz játékvezetőnek!
FunkciókHírek

Európába jön a Huawei Pay

A Huawei együttműködési megállapodást kötött az UnionPay Internationallel, hogy együtt dolgozzák ki a Huawei Pay nemzetközi megjelenését.

Európába jön a Huawei Pay

A két vállalat már 2016-ban kötött együttműködést azért, hogy kifejlesszék a Huawei Pay mobilfizetési megoldást, most pedig ismét közösen dolgoznak azért, hogy a szolgáltatás globálisan is elérhető legyen a piacon.

A jövőben a Huawei és Honor tulajdonosok Kínán kívül is használhatják a mobilfizetési szolgáltatást a bankkártyájuk helyett. Kína első ilyen, biztonsági chip alapú szolgáltatása a Huawei Pay, amely 66 bank ügyfelei számára érhető el és 20 eszközzel kompatibilis, beleértve az okostelefonok mellett egyes okosórákat. Kínában a Huawei Pay felhasználók 2017-ben több, mint 158 milliárd forint értékben fizettek a szolgáltatás segítségével.

A nemzetközi terjeszkedés részeként elsőnek Oroszországban lesz elérhető a Huawei Pay, ahol az elérhető bankautomaták és POS terminálok 85%-a támogatja az UnionPay bankkártyákat, illetve több mint 1,3 millió UP bankkártya van a felhasználóknál. Később a Huawei és az UnionPay Kelet-Európában tervezi bevezetni a Huawei Pay-t, amelyre így akár Magyarországnak is lehet lehet esélye, hogy a közeljövőben megkapja a támogatást.

Forrás
Huawei

Hasonló cikkek

Close

Adblockert érzékeltünk.

Kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót. Köszönjük.