Hírek

Így néz ki belülről a Huawei Mate 10 Pro

A híres szétszerelő csapat, az iFIXIT belenézett a Huawei Mate 10 Próba!

A szétszereléshez a hátlapot kellett eltávolítaniuk, ami viszont a tapasztalataik szerint közel sem egyszerű és kemény munka volt – ez köszönhető annak, hogy nincs csavar, üveg a hátlap, illetve a vízállóság miatt mindenképpen szükséges a megfelelő zártság.

A Mate 10 Pro belsejében jó sok helyen ragasztással dolgozott a Huawei. Ez ebben a kategóriában nem meglepő, erre szükség van a vékony és masszív kialakítás és a vízállóság miatt is.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Mate 10 Pro rendelkezik optikai képstabilizátorral, azt viszont kevésbé részletezte a Huawei, hogy mind a két szenzor megkapta az OIS-t, vagy csak az egyik. Az iFIXIT ezt is kiderítette, az RGB és a monokróm kamera egyaránt stabilizált, szóval dual OIS-t kapott.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A belsőt tekintve kiderült, hogy a Mate 10 Pro 6 GB RAM-ját a Samsung, míg a 128 GB háttértárat a Toshiba szállítja be. A WiFi és Bluetooth modulért a Broadcom a felelős.

Érdekesség, illetve a javítási hatékonyságot rontja, hogy az előlapi üveg és kijelző össze van ragasztva – bár ez teljesen hétköznapi már ma, ami viszont szintén hozzá tartozik, hogy az előlapi kamera is rögzített ehhez, szóval a kamera meghibásodása esetén a kijelzőt is cserélni kell.

Az iFIXIT a saját javítási indexén 10-ből 4 pontosra értékelte a Huawei Mate 10 Pro szerelhetőségét.

Ne feledjétek, hogy ha meghibásodna a készüléketek, azt mindneképpen a Huawei hivatalos szervizére bízzátok!

Forrás: iFIXIT

 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával