Hírek

Huawei P30 Lite Magyarországon

Magyarországra érkezett a Huawei P30 Lite, amely előrendelési ajánlattal nyitott, ajándék okoskarkötővel.

Huawei P30 Lite

Igazán látványosra sikeresett a Huawei P30 Lite, hiszen ebből is elérhető a kétszínű hátlapos kiadás, mellette pedig a felszereltsége sem lett annyira rossz. A telefon 6,15”-os FullView kijelzőt kapott, az LTPS panel 1080×2312 pixel, a kijelző sarkai lekerekítettek és felül egy apró Dewdrop notch ül rajta, itt pedig egy 24 megapixeles kamera található meg, amely már képes különböző AI által vezérelt témafelismerésekre.

A készülékházba a Huawei által fejlesztett Kirin 710-es SoC került, a nyolcmagos SoC-n belül négy Cortex-A73-as egység 2,2 GHz-es órajelen, négy Cortex-A53-as pedig 1,7 GHz-es órajelen üzemel, mellette pedig megtalálható egy Mali-G51-es grafikus gyorsító is. Memóriát tekintve nem lépett újabb szintre a P30 Lite, 4 GB került bele, amely azonban elegendő lehet még most is bőven, ellenben a háttértárat tekintve igen szépen fejlődik a sorozat, ugyanis a készülék már 128 GB beépített flash tárolót kapott, ezzel megduplázta a háttértárat az elődjéhez képest. Bár ebben a kategóriában, ekkora méret mellett valószínűleg nem sokaknak lesz szüksége memóriakártyás bővíthetőségre, ennek ellenére természetesen microSD foglalat került a P30 Lite-ba, így igény esetén erre is van lehetőség.

Huawei P30 Lite

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A vezeték nélküli kapcsolódást tekintve WiFi esetén a 802.11 b/g/n/ac érhető el, a 2,4 és 5 GHz-es sávokat is támogatja a P30 Lite modell. A Bluetooth 4.2-es csatlakozás mellett támogatja a BLE, aptX, a HWA és az aptX HD protokollokat.

A lekerekített üveg hátlap éjfekete, pávakék és gyöngyházfehér árnyalatban tündököl a magyarországi boltok polcain majd. Ezen helyezkedik el felül, középen az ujjlenyomat olvasó. A P30 Lite is a sorozatnak megfelelően fektetett dizájnt kapott a hátlapon. Már erre a modellre is mesterséges intelligenciával megtámogatott tripla kamera rendszer került.

Huawei P30 Lite

A Huawei P30 Lite főkamerája 48 megapixel felbontású, amely rendkívül részletes fotókat készít. Sajnos optikai képstabilizátor nincs hozzá, így csak az AIS, azaz a mesterséges intelligencia által vezérelt képstabilizálással tudunk dolgozni. A második kamera egy 2 megapixeles bokéh kamera, míg a harmadik egy 8 megapixeles, ultraszéles látószögű lencse, amely segítségével 120 fokos látószöggel készíthetünk fotókat.

Az Android 9.0 Pie és EMUI 9.0.1 rendszerrel érkező Huawei P30 Lite okostelefonba 3340 mAh kapacitású akkumulátor kerül, amely USB-C-n keresztül 18 wattos gyorstöltéssel (9 V 2 A) tölthető fel.

A Huawei P30 Lite Magyarországon is piacra kerül, az első vásárlók egy Band 3 Pro okoskarkötőt kapnak mellé, az árakat itt találhatod meg. 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával