Hírek

Így fut a HarmonyOS 2.0 Beta a Huawei P40 okostelefonon

A Huawei hivatalosan is bemutatta a telefonon futó HarmonyOS 2.0 béta kiadását, amivel megkezdődött az átállás Androidról az új, saját fejlesztésű rendszerre, persze ez egy hosszú, lassú folyamat lesz.

Így fut a HarmonyOS 2.0 Beta a Huawei P40 okostelefonon

A kínai bemutatót követően egy fejlesztő már meg is osztott egy videót, amelyen a Huawei P40 okostelefon látható (a kínai, ANA-AL00 verziója), rajta pedig már a HarmonyOS 2.0 fut. A videón látható, hogy a telefon felületéről nem igazán lehet megmondani, hogy az Android, vagy HarmonyOS, mivel a UX szinte teljesen megegyezik az androidos alapokon futó EMUI 11-gyel.

A Telefon névjegye részben viszont látható, hogy már nem az Android verzió szerepel, hanem a HarmonyOS, illetve annak új kernel és szoftver verziói.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A jelenlegi bejelentés és bemutató érdemben csak a fejlesztőket érinti, hiszen számukra van lehetőség elérni a béta kiadású szoftvert, hogy arra fejlesszenek. Hivatalos bejelentés nincs a végleges kiadásról, de sokan azt várják, hogy a Huawei 2021-ben rukkolhat elő olyan okostelefonnal, amely már alapjaiban is HarmonyOS 2.0-t futtat.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával