HírekKiegészítők

Már Magyarországon is vannak Huawei P40 Pro tokok

Bár a Huawei P40 széria csúcsmodelljeit csak 2020. március 20-án mutatja be a Huawei, az egyik hazai hivatalos viszonteladó máris raktárról kínálja hozzájuk az utángyártott tokokat.

Már Magyarországon is vannak Huawei P40 Pro tokok

Huawei P40-hez és Huawei P40 Pro okostelefonhoz szánt, nem a Huawei által gyártott tokokat kínál az Extreme Digital, a Huawei hivatalos viszonteladó partnere már most, jóval a P40 széria csúcsmodelljeinek megjelenése előtt.

Már Magyarországon is vannak Huawei P40 Pro tokok

A Gigapack és Defender márkanevekkel ellátott termékek között vannak hátlapvédő gumitokok és flipes tokok is. Egyes tok képek esetén látható benne telefon, azonban ezzel nem igazán érdemes foglalkozni, hiszen egy éve ilyenkor, a P30 széria bemutatójakor is láthatók voltak hasonló tok képek, amelykről kiderült, hogy a bennük lévő telefon megjelenése közelít ugyan a véglegeshez, azonban mégsem úgy nézett ki a készülék, mint ahogyan azt megjelenítették.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Már Magyarországon is vannak Huawei P40 Pro tokok

Mate 30 Lite: telefon nincs, de kiegészítő igen

 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával