FunkciókHírek

Minden új telefon USB-C-s lesz hamarosan

Hosszú évek után január elején merült fel ismét az egységes töltőporttal rendelkező telefonok bevezetése az EU-ban, amely valóban megvalósulhat, megszavazta azt az Európai Bizottság.

Huawei P30 Pro SuperCharge

Az egységesen használni kívánt töltő port az okostelefonok esetén az USB-C port lesz. A Huawei-nél ez nem jelent nagy változást, a P9 óta a felsőkategóriás modellek már ezt a csatlakozót használják, illetve mostanra számos középkategóriás készüléken is leváltásra került a microUSB. A gyártónál az alsó-középkategóriás és a belépőszintű készülékek lesznek érintettek ebben a változásban, nyilván ez azt jelenti, hogy a szabályozás miatt végre ebben a szegmensben is megérkezik majd a microUSB csatlakozó helyett a modernebb, szimmetrikus USB-C.

Az Európai Bizottságnak a töltési szabványok egységesítése azért fontos, mert ezzel a vásárlók helyzetét is megkönnyítik, mellette pedig jelentős mértékű elektronikai hulladék visszaszorítását várják tőle.  A szavazást követően a szabályozási keretet 2020 júliusig kell előkészíteni, illetve ennek tartalmát idén végre kell hajtani.

Kicsúszik az USB-C kábel? Itt a megoldás!

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Ez azt jelenti, hogy még 2020-ban jöhet egy olyan, érvénybelépő szabályozás, amelyet követően az újonnan bevezetett okostelefonoknak USB-C-s töltési lehetőséggel kell rendelkezniük microUSB, vagy éppen Lightning helyett (ez utóbbi az Apple iPhone készülékeit fogja érinteni).

Természetesen azért az USB-C porton belül nagyon sok mozgástere van a gyártóknak, hiszen elsősorban a csatlakozó fizikai felépítését fogja szabályozni az EU. A gyártóknak továbbra is lehetőségük lesz az USB-C csatlakozókon, kábeleken keresztül tovább specifikálni a készülékeket, így például várhatóan a Huawei SuperCharge 22,5 W és 40 W szupergyors töltése is csak a gyári, “lila-nyelvű” kábelekkel megy majd, nem az összes USB-C-s adatkábellel, azonban lassabb töltés természetesen elérhető lesz a hagyományos kábelekkel.

Kicsúszik az USB-C kábel? Itt a megoldás!

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával