Hírek

3 brit szolgáltató közösen 5G videótelefonált a Huawei-jel

Egy MWC-t megelőző média eseményen a Huawei demózta a világ első, különböző szolgáltatók között létrejött videóhívását 5G hálózaton keresztül.

Az Egyesült Királyságban a Vodafone UK, a 3 UK és a BT volt a Huawei partnere abban a tesztben, amelyben mindhárom szolgáltató felállította a saját 5G teszt hálózatát, majd élő adásban bekapcsolódtak videóhívással a Huawei bemutatójára a vállalat szakemberei.

3 brit szolgáltató közösen 5G videótelefonált a Huawei-jel

A világon ez volt az első, amikor publikusan, három konkurens szogláltató a saját 5G hálózatán közös videóhívást hozott létre, korábban erre még nem volt sor. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, 2018-ban a Huawei 11 milliárd eurót költött kutatásra és 80 ezer, kizárólag az 5G-vel foglalkozó mérnökök alkalmaz.

Ryan Ding, a Huawei Carrier Business Group elnöke elmondta,, hogy Európában 18, Közép-Keleten 9, Ázsiában pedig 3 szerződést kötöttek eddig 5G hálózat kiépítésére.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Az eseményen egyébként egy Huawei Mate 20 Pro okostelefont használtak, azonban nem azt, amit a boltokban meg lehet vásárolni, hanem valószínűleg egy belső tesztre készített prototípust, amely már rendelkezik 5G-s támogatással.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával