Hírek

4 éves a Huawei és Leica szerelme

Gyorsan telik az idő, jól mutatja ezt, hogy már 4 éve, hogy debütált a Huawei P9, a vállalat első Leica kétkamerás okostelefonja.

4 éves a Huawei és Leica szerelme

A Huawei P9 szériával indult be igazán a Huawei szekere az előző évtizedben, a P9 volt az a modell, amely nemzetközi szinten is nagyon elismert lett, rendkívül sokan választották és szerintem ennyi idő után is az egyik legszebb Huawei telefon. 2016. április 6-án, Londonban debütált az új készülék, amely egyik legfőbb újdonsága volt a Leica kamerarendszer. A 12 megapixeles kamera mellé odakerült egy másik, monokróm (színszűrő nélküli) 12 megapixeles kamera, ezzel “Leica fekete-fehér” képeket lehetett készíteni, illetve jobb nappali és éjszakai képeket, mint a korábbi modellekkel.

A Huawei P9 több szempontból is újdonság volt. Ez volt az első telefon, amely kétkamerásként tudott igazán népszerű lenni, mondhatni ez a modell indította el a trendet a piacon, hogy egy kamera nem elég. Már USB-C csatlakozóval és 3D-s ujjlenyomat-olvasóval jött, mindkettő újdonságnak számított még ekkor.

Hardveresen a P9 nem igazán vette még fel a versenyt az Samsung aktuális csúcsmodelljével, a Galaxy S7-tel, a Kirin 955 chip bár jó volt, ekkor még nem flagship szintű, illetve csak 3 GB RAM és 32 GB háttértár került bele. 4 éve még a kijelző is mindösszesen csak 5,2”-os volt, ráadásul IPS panel. A széria nagyobb tagja, a Huawei P9 Plus kapott méretesebb, 5,5”-os kijelzőt, ami mellé 4 GB RAM és 64 GB háttértár társult.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

4 éves a Huawei és Leica szerelme

Az elmúlt négy évben nagyon sok minden történt a Huawei fogyasztói üzletágának háza táján. 2020-ra a mobilos fotózást már a Huawei dominálja a mobilos fotózást, ami azt jelenti, hogy a Leica-val való együttműködés nagyon is bejött a vállalatnak. Ezzel együtt a Kirin chipek is egyre inkább dominálnak képességeket tekintve, ahogyan 2019-ig nagyon húzott a Huawei az értékesítésben is.

A következő négy év sokkal keményebb lehet a Huawei számára, hiszen most nem a konkurens modelleket kell lenyomnia, hanem az amerikai tiltásokat és kiépíteni egy olyan rendszert a Huawei Mobile Services köré, amelyből szoftveresen is egy meghatározó platform nőhet ki. Hogy sikerül-e ez? 2024. április 6-án meglátjuk.

Talán kevesen tudják, de a HuaweiBlog indulása is részben a Huawei P9-nek köszönhető.

Related Articles

Back to top button

Adblock Detected

Please consider supporting us by disabling your ad blocker