Hírek

A britek kitiltják a Huawei-t az 5G hálózatfejlesztésből

Július 14-én az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson bejelentette, hogy a Huawei teljesen kivezetésre kerül az ország 5G hálózatából 2027 végéig.

Megnyitott az 5G Innovációs és Élmény Központ Londonban
Tavaly még 5G innovációs központot nyitott a Huawei Londonban

Huawei P20 Prójával szelfizett a brit miniszterelnök

Bár az év elején még úgy tűnt, hogy a britek nem engednek az amerikai nyomásnak, azonban azt követően, hogy májusban az újabb szankciókkal már a Huawei partnereire is nyomást gyakorolt a trumpi kormányzat, nehezítve a kínai vállalatot a chipjeinek gyártásában.

Ezt követően változott az Egyesült Királyság álláspontja, amelynél vizsgálat indult azért, hogy vajon a Huawei képes lesz-e a jövőben ellátni a hálózati karbantartásokat, bővítéseket a folyamatos tiltások mellett. Emiatt döntött úgy az ország vezetése, hogy 2020. december 31-et követően tiltja a szolgáltatók számára az új Huawei hálózati eszközök vásárlását azok 5G infrastrutúrájához, illetve 2027. végéig ki is kell vezetni a kínai vállalat eszközeit a szigetország 5G hálózatából.

Csalódást kelt a döntés és rossz hír az Egyesült Királyság minden mobiltelefon-felhasználója számára. Ez azzal fenyeget, hogy az ország a digitális leállósávba kerül, megdrágulnak a költségek és elmélyül a digitális szakadék. Szintlépés helyett a kormány a visszalépés mellett döntött, így azt kérjük, hogy ezt gondolják újra. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy az Egyesült Államok legutóbbi szankciói nem befolyásolják az Egyesült Királyságba szállított termékeink tartósságát és biztonságosságát – mondta Edward Brewster, a Huawei Technologies UK szóvivője.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Related Articles

Back to top button

Adblock Detected

Please consider supporting us by disabling your ad blocker