Hírek

A magyarok 2019-ben is imádták a Huawei telefonjait

Karácsony előtt megkérdeztük a HuaweiBlog olvasóit, hogy 2019-ben milyen Huawei okostelefont vettek és miért pont arra esett a választás. Meglepő eredményeket kaptunk több mint 1200 kitöltőtől.

Itt az új Huawei P30 Pro

Egész évben népszerű volt a Huawei

Bár 2019 májusában az amerikai szankciók amit igen komoly helyzetbe került a Huawei világszerte, úgy tűnik ez nem okozott gondot, Magyarországon sem. Májusban, júniusban felreppentek a pletykák, hogy Európában mindenhol földbe állt a Huawei-ek értékesítése, azonban a felmérésünkből kapott válaszok más képet mutatnak.

Huawei okostelefon vásárlások havi bontásban

  • Január: 7,8%
  • Február: 4,6%
  • Március: 5,7%
  • Április: 10,5%
  • Május: 10,1%
  • Június: 7,3%
  • Július: 7,2%
  • Augusztus: 7,6%
  • Szeptember: 9,5%
  • Október: 9%
  • November: 11,6%
  • December: 9,1%

Ahogyan a számokból látszik, a májusi hónap az egyik legerősebb volt a válaszadóink alapján, utána pedig inkább egyfajta általános nyári visszaesés volt tapasztalható, amely messze van a földbeállástól, hiszen arányaiban véve az év második fele erősebb volt, mint az első fele.

Huawei Mate 30 Pro 5G

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Huawei okostelefon vásárlások típus bontásban

  • Huawei P30 Pro: 28,9%
  • Huawei P30: 11,3%
  • Huawei P30 Lite:8,6%
  • Huawei Mate 20 Pro: 12%
  • Huawei Mate 20X 5G: 0,5%
  • Huawei Mate 20: 3,4%
  • Huawei Mate 20 Lite: 6,3%
  • Huawei P20 Pro: 7,7%
  • Huawei P20: 3,8%
  • Huawei P20 Lite: 2,8%
  • Huawei Mate 10 Pro: 1,6%
  • Huawei Mate 10 Lite: 0,2%
  • Huawei P10: 0,3%
  • Huawei Nova 5T: 1,6%
  • Huawei P smart Z: 1,8%
  • Huawei P smart 2019: 4,9%
  • Huawei P smart: 0,9%
  • Huawei Y7 2019: 0,5%
  • Huawei Y6 2019: 0,4%
  • Huawei Y5 2019: 0,1%

Felmérésünk több mint 1200 kitöltőjének válaszai meglepők lehetnek, hiszen közülük közel harmada, több mint 350 ember írta, hogy Huawei P30 Pro okostelefont vett, illetve a többi felsőkategáriás modell is jól teljesített, míg az olcsóbb modellek kifejezetten rosszul. Ez azonban valószínűleg nem mutat valós képet az eladásokról.

A számok egy más jelenségre világítanak rá, méghozzá arra, hogy ha valaki többet költ okostelefonra, drágább modellt vásárol, ha jobban utána néz annak, szívesebben olvas róla, esetleg nyilvánul meg vele kapcsolatban, míg egy olcsó, belépőszintű modell felhasználóira ez kevésbé jellemző.

Vettem egy Huawei Mate 30 Pro telefont

Miért vettek a felhasználók Huawei-t?

Kitűnő kamerás képességek(különösen tetszik a kézből készíthető silky water mód és a 3x optikai zoom) , jobban kézre esik, mint a P30 Pro. Csak azt sajnálom, hogy az ívelt kijelző mindig a pro kiváltsága. – Zoltán, P30 Pro vásárló

Előtte is Huawei telefonom volt, és a legjobb ár-érték arányú kártyafüggetlen készüléket kerestem maximum 100 ezer forintért – egy P20 vásárló

P9-ről váltottam, azonos méretben kerestem olyan mobilt, amely üzemidőben és kamerában is komoly előrelépést jelent. – zoltán, egy P30 vásárló

Tetszett az előugró előlapi kamera, gyönyörű szép formája van nagy széles kijelzővel. Hangos szép hangja van, nem torzít zene hallgatásnál valamint sokkal jobban hallom a telefon másik felén beszélő illetőt. Gyorsan reagál mindenre. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Köszönöm szépen. – egy P smart Z vásárló

Innovációs márka, a kamerakepéssegek döntő szerepet játszott. Üzemidő meg verhetetlen. – Szilárd, egy P30 Pro vásárló

Tetszett benne hogy ennek a kijelzője még nincs lekerekítve, valamint az ujj lenyomat gomb is szeretem ha fizikai! 🙂 no meg persze a kamera miatt abszolút jó választásnak bizonyult eddig! – Csaba, egy P20 Pro vásárló

A tudás-ár-méret keresztmetszetében magasan a legjobb ajánlat volt idén, és nem is csalódtam! – Bálint, egy Huawei P30 vásárló

Tetszetős telefon külsőre, és elhatároztam, hogy ha megtehetem ilyenem lesz. Tökéletes média tartalom fogyasztásra a nagy és jó felbontású kijelző, memóriája is több, mint az előző készülékemnek – P9Lite (2017)et váltott. – Alapból Huaweiben gondolkodtam, mert már a Honor6 telefonom óta megszoktam a kézreálló menürendszerét. 2019re a családomban mindenkinek Huawei mobilja van.  – Arnold, egy Mate 20 Lite vásárló

Amire én használom a telefont kategóriára,ez tűt az ideális készüléknek. Eddig nem bántam meg a választásomat. – Anita, egy P smart 2019 vásárló

Trump elintézte, hogy Best Buy legyen – Ádám, egy Mate 20 Pro vásárló

Kompakt, síkképernyős telefon flagship teljesítménnyel és kimagasló fotós tudással,mellőzi a kétes hasznosságú, de árnövelő funkciókat, így egy méltatlanul kevés figyelmet kapott letisztult készülék.  – Atilla, egy P30 vásárló

Related Articles

Back to top button

Adblock Detected

Please consider supporting us by disabling your ad blocker