A prémium szegmensben is növekszik a Huawei
A Counterpoint Research közzétette a 2018-as felmérését a prémium okostelefon piacról.
Azon telefonok értékesítéseit vették figyelembe, amely 400 dolláros ár felett vannak, így elsősorban a felsőkategóriás és a csúcsmodellek eszközök forgalmát mérték. Ez alapján azt látjuk, hogy a legnagyobb szereplő továbbra is az Apple, majd a Samsung és a Huawei csak a harmadik helyen van.
Ami a Huawei szempontjából pozitívum, hogy mind az Apple, mind a Samsung részesedése csökkent a 2017-es eredményekhez képest, ellenben a Huawei 8%-ról 10%-ra tudott nőni. fontos azonban megjegyezni, hogy az OPPO és a OnePlus is sokat nőtt tavaly a korábbi eredményeihez képest.
A Huawei tervei között szerepel évek óta a prémium szegmensben való minél erősebb helytállás, ennek megfelelően folyamatosan fejleszti a komolyabbnál komolyabb csúcsmodelleket. A növekedést is Huawei P20 és Mate 20 sorozatnak köszönheti a kínai gyártó, ráadásul a már piacon lévő P30 sorozat idén még jobban szerepelhet, mint az elődje.
Ha regionálisan nézzük, az Egyesült Államokban 10%-ot, Kínában 37%-ot nőtt a prémium okostelefonok értékesítése 2018-ban 2017-hez képest, azaz a piac még bővülőben van.