Hírek

Egyre inkább Kirint használ a Huawei Qualcomm helyett

A Huawei évek óta fejleszt sajnos SoC-ket házon belül a HiSilicon ágazatában, ezzel pedig folyamatosan kiváltották a más gyártók termékeit.

Kirin 990 5G

Az IHS piackutató vállalat elemzései szerint 2019 Q3-as negyedévben a Huawei okostelefon 74,6%-a tartalmazott már Kirin SoC-t és alig a telefonok negyedében volt más gyártótól, pl. a MediaTektől, vagy Qualcommtól chip. Ez az arány 2018 Q3-ban még csak 68,7% volt.

A Huawei korábban még csak a felsőkategóriás modellekben alkalmazta a Kirin chipeket, azonban folyamatosan került lentebb a kínálatban a saját fejlesztés, így már idén a legtöbb középkategóriás modellbe is HiSilicon került, ráadásul már Y szériás modellekben is felhasználták ezeket.

A vállalat lépésének oka kétirányú. Egyrészt a 2019 májusi amerikai szankciókat követően igyekeznek csökkenteni, illetve teljesen kivonni az amerikai komponenseket a készülékeikből, hogy ezzel függetlenedjenek Trump kormányának intézkedéseitől. Másrészt a saját fejlesztésű egységekkel a saját fejlesztéseit erősíti a Huawei a konkurens chipgyártókkal szemben.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Itt a Kirin 990 beharangozója

A 2019 Q3-as időszakban már csak 8,6% volt a Qualcomm SoC-k aránya a Huawei okostelefonokban, míg egy évvel korábban ez 24% volt. Ezzel szemben a tajvani MediaTek 16,7%-os részesedéssel állt tavaly a harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban csak 7,3%-os volt az arány. Ennek oka az, hogy a belépőszintű modellekben   a Huawei inkább MediaTek chipet használt Qualcomm helyett, felette pedig lehetőleg a saját fejlesztésű Kirin egységeket alkalmazta.

Az IHS felmérései szerint 2019 Q3-ban a globális mobil piacon továbbra is a Qualcomm a vezető, 31%-os részesedéssel, amit a MediaTek követ 21%-kal, majd a Samsung 16%-kal, azonban a HiSilicon által fejlesztett Kirinek már 14%-os részesedéssel álltak, amely új rekord.

Related Articles

Back to top button