Hírek

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

A pillanat, amikor az Etna tetejére érve eszedbe jut, hogy nem hoztad a jó öreg DSLR fényképezőgéped, felbecsülhetetlen. Akár ezt a címet is adhattuk volna a cikkünknek, de akkor jött a gondolat: Ott van a táskámban a P20 Pro, most igazán bizonyíthat.

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

És hogy sikerült-e villantania?

Nos, viccesen mondhatnánk, hogy a vakunak mindenképpen, persze a magaslati szél ellenére a tűző napban a vakura nem igazán volt szükségünk, de ne rohanjunk ennyire előre.
Nézzük szépen sorrendben. Közel 3000 méter magasan – vulkán ide vagy oda – elég hideg van, de a telefon feloldásával, teljesítményével és a kijelző érzékelésével a süvítő szél ellenére sem volt probléma, tette a dolgát rendesen.
Egyből élesítettük is a kamerát. A P20 Pro 1/1,7 hüvelykes, 40 megapixeles szenzorral van szerelve, amit egy 20 megapixeles monokróm és egy 8 megapixeles teleobjektíves lencse támogat, így fel voltunk készülve rá, hogy kiváló képeket kapunk majd, de azért több módot is kipróbáltunk, hogy kiderítsük, a Leica nem laboratóriumi körülmények között is megbízhatóan hozza-e a tőle elvárt minőséget.
Először a hagyományos fotó módot alkalmaztuk és ezt a képet lőttük:

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

A legnagyobb feladata a szoftvernek az volt, hogy a füstöt a mögötte lévő sziklákkal lehetőleg kontrasztosan, de áttetszően adja vissza, ami egészen jól sikerült. Az összeesküvés-elmélet hívők most nyugodtan a térdükre csaphatnak, hogy elég egy Leica kamerás Huawei telefon és máris elkészíthető az új Holdra-szállás videó. Ezt a kijelentést azért ne kapkodjátok el, mert egyből lebuknátok.

Próbálkozni azonban lehet, majd posztoljátok a Huawei galéria csoportba, hogy mit hoztatok össze.

Kapott még egy feladatot a hagyományos fotó mód. Az Etna legmagasabb kráterét is szerettük volna megörökíteni, így arról is lőttünk egy képet:

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

Látható, hogy a kép itt is részletes és a családi fotóalbumba jó szívvel betehető alkotás készült, de a hegyet körülvevő füsttel nem voltam teljesen elégedett, mert itt egy picit lusta volt a szoftver. Ennek ellenére még így is jól kivehető a jobb oldalon, hogy egy erősebb és sűrűbb füstgomolyag jól elkülönül, amit – korábbi mobilfotós tapasztalataim alapján – a legtöbb készülék már egybe mosott volna. Ettől függetlenül szerettem volna ezt is kimaxolni, így a profi móddal is tettem egy próbát, de sajnos mire mindent beállítottam a szél alább hagyott, ezért a füst függőleges irányba mozdult, így ugyanazt a látványt nem tudtam mellé fotózni. Így viszont lehetőségem nyílt arra, hogy a vulkán legmagasabb kráterét teljes valójában is megörökítsem, íme:

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

Ahogy említettem sok időm nem volt az állítgatásra, de a második kép színeiben és részleteiben határozottabb lett és egészen vállalható eredmény született. Ezek után a Panoráma módot vettem jobban szemügyre. A füst és a folyamatosan változó környezet (felhők, füst, gőzök, szél) miatt nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy töredezettség nélküli panoráma képet tudok készíteni, arról nem is beszélve, hogy a hidegben a kezem is remegett. Nagyon meglepődtem, amikor a táborba visszaérve megnéztem az így készült képeket:

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

Annak ellenére, hogy szemből sütött át a felhőn a nap, nem égett be egy nagy fehér pacává az égbolt és a füst keveréke, ráadásul a kráter ovális széle is egészen kivehető maradt a távolban is.

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

A második kép a valóságban kicsit szmogosabb volt, ennek ellenére nagyon megörültem a fotó tisztaságának és annak, hogy egyetlen ponton sem tört meg a kép folytonossága.

Ezek után a kamera „Rekeszérték” funkcióját is kipróbáltuk, amihez egy kis segítséget is kaptam. A szoftver itt sem hibázott, bár kétségtelen, hogy a citromsárga kabáttal a fehér háttéren nem adtunk hatalmas labdát az eszköznek, hozta a tőle elvárhatót:

Extrém körülmények között teszteltük a P20 Pro kameráját

Összességében nagyon elégedettek voltunk a P20 Pro teljesítményével és meg is fogadtuk, hogy legközelebb a P30 szériát teszteljük hasonlóan extrém helyen. Írjátok meg Facebookon a poszt alatt, hogy szerintetek hova kellene vinnünk, ami igazán embert, vagyis telefont próbáló lenne?

#sziaSteve

Related Articles

Back to top button