Hírek

Hivatalos: a Huawei eladta a HONOR brandet

Korábban a Reuters már megszellőztette, most azonban már hivatalos, a Huawei eladta a HONOR márkáját.

Honor 30 Pro+

A Huawei által kiadott kínai közlemény alapján a HONOR új tulajdonosa a Shenzhen Zhixin New Information Technology Co. Ltd. nevű konzorcium, amely több mint 30 gazdasági társaságból áll, azonban a Huawei nincs közöttük, semmilyen részesedése nem maradt.

Ez az akvizíció egy piacvezérelt döntés, hogy megmentsük a HONOR márkát. A legjobb megoldás volt a HONOR tulajdonosoknak, kereskedelmi csatornáknak, beszállítóknak, partnereknek és dolgozóknak.

A tulajdonosváltás nem befolyásolja a HONOR fejlesztési irányát, illetve a vezetők és dolgozók összetételét sem, a cél az, hogy az új tulajdonosi háttér mellett megszilárdítsák a siker alapjait – áll a kiadott közleményben.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A HONOR korábbi elnöke, George Zhao a jövőben az új Shenzhen Zhixin New Information Technology Co. Ltd. CEO-ja, azaz vezérigazgatója lesz és az új cég átvette az összes korábbi dolgozót is.

A hivatalos kommunikáció nem taglal árakat, a Reuters korábbi jelentése 15,2 milliárd dollár összegű tranzakciót említett.

Az iparági megfigyelők azt várják a tulajdonosváltástól, hogy a HONOR így megszabadulhat az amerikai kereskedelmi szankcióktól, amelyek a Huawei-t is megkötik, illetve hogy esetleg így a HONOR márka visszakaphatja a Google támogatást, valamint a kulcsfontosságú hardveres komponenseket.

Hogy az eladás mit jelent a jelenlegi HONOR tulajdonosoknak, nem tudni, de valószínűleg érdemben semmilyen változást nem fognak tapasztalni egyelőre.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával