Hírek

A Huawei kibővíti az együttműködését a Microsofttal

A Huawei CONNECT 2017 rendezvényen idén a vállalat felhőalapú stratégiájának gyakorlati alkalmazására koncentráltak, elsősorban az üzleti, technológiai és ökoszisztémás stratégiák területein. 

A kiállításon a világ legnagyobb IT cégei vesznek részt – többek a SAP, az Accenture, a Chinasoft International, a HGST, az Intel, a Microsoft, a Centerm és az Infosys – és mutatták be közösen az infokommunikáció (IKT) területén elért legújabb eredményeiket és legjobb megoldásaikat.


Guo Ping, a Huawei soros vezérigazgatója a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: a felhőszolgáltatás az intelligens világ sarokköve. A különböző felhő technológiák világszerte közelednek egymáshoz, centralizálódnak, így várakozásunk szerint a jövőben öt nagy felhőszolgáltatás körre koncentrálódik az iparág globálisan. A Huawei partnereivel együtt azon dolgozik, hogy ezek közül felépítse az egyiket – amely a felhő szolgáltatásokat és technológiát értékesíti, s nem az abban található adatokat – és ehhez rendelkezik a szükséges technológiával és szakmai tudással is.

Guo Ping megerősítette, hogy a Huawei stratégiai befektetéseket hajtott végre a nyitott felhők létrehozásába, és egy globális hálózatot épít fel saját nyitott platformjára, valamint partnereivel épített felhőkre alapozva. Ezért például épp Shanghaiban kötött stratégiai megállapodást a Microsoft-tal. A Huawei vezérigazgató szerint a cég stratégiája hasonlít a három nagy légitársaság, a SkyTeam, a Star Alliance, és a Oneworld szövetségéhez, amelyek a világ bármely pontjára elviszik az utazót. A Huawei Felhő megnyitja a világot a felhasználók előtt – mondta.

A Huawei felhőalapú szolgáltatásának üzleti modellje szerint a vállalat a technológiát és a szolgáltatásokat értékesíti, nem az adatokat. Hozzátette, hogy a “Huawei Felhő DNS” a technológia, a biztonság, a szolgáltatások és a közös siker egyedülálló kombinációja. A Huawei Felhő a cég több évtizedes tapasztalatára épül, amelyet a készülékek, hálózatok, felhők terén és más digitális területeken ért el, így jobban fel van rá készülve, hogy elérje az eszközök és a felhő közötti együttműködés szinergiáját. A jövőben a Huawei továbbra is azon dolgozik, hogy egy partnereivel közös sikereken nyugvó, nyitott ökoszisztémát építsen ki.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Globális együttműködés a felhőben és hibrid felhő megoldások

Zheng Yelai, a Huawei Felhő Szolgáltatások Üzletágának elnöke elmondta, a Huawei azon dolgozott partnereivel, hogy egy olyan felhő hálózatot építsen ki, amelynek globális lefedettsége van, olyan kész megoldásokat biztosítson, amelyek segítik kínai cégek belépését a világpiacra, valamint hogy Kínán kívüli vállalatok is be tudjanak lépni a kínai piacra.

A Huawei Felhőt azért fejlesztették ki, hogy a vállalatok könnyebben váltsanak át a digitális platformokra, és minél több olyan cég sikerét biztosítsák, amelyek mernek újítani. A Huawei a felhő minden területén – a hardver, a szoftver, az adatok, a kapcsolatok és az architektúrák – zászlóshajó megoldásokat indít el, hogy még inkább támogassa a fogyasztók digitális céljait kilenc különböző szektorban (ide tartoznak az állami- és a közszolgáltatások, pénzügyek, telekommunikáció, energia, átalakítás és gyártás).

A Huawei nyitott és privát felhői egységes szerkezettel rendelkeznek, így támogatják a zökkenőmentes fejlődést. A vállalatok hatékonyan és szabadon helyezhetik szolgáltatásaikat publikus vagy magán felhőplatformokra, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatások áthelyezését és bővítését is. A Huawei ugyanakkor hibrid felhő megoldásokat is kínál, így olyan nyitott felhő platformokkal is elérhető lesz az integráció, mint amilyen az Amazoné vagy a Microsofté. A hibrid felhő így a kormányzati szektor és a vállalatok igényeit egyaránt szolgálja.

Új felhőszolgáltatások és széles körű együttműködés a Microsofttal

A vállalat egyben új együttműködést jelentett be a Microsofttal a nyitott felhők világának fejlesztése, és újak létrehozása érdekében. A két világcég együttműködésének kiszélesítése lehetővé teszi, hogy a Microsoft legújabb alkalmazásai elérhetőek legyenek a Huawei Felhőben.

A Huawei a rendezvényen emellett bejelentette új, Enterprise Intelligence (EI) nevű felhőszolgáltatását, amelyet egy általános és egy esetspecifikus megoldásokat is támogató platformmal is ellátott. A Felhő és az EI együttműködésével a Huawei Felhő intelligensebb lesz, és nagyobb ipari értékeket lesz képes előállítani, új technológiai fejlődésekkel.

A Huawei a kiállításon bemutatta az új szoftverfejlesztői felhőjét is, a DevCloud 2.0-át, amely publikus API-k segítségével több, mint 3000 Huawei ICT képességet hasznosít majd, és megnyitja 20 OpenLab kapuját a fejlesztők előtt, szerte a világon. A legfontosabb célkitűzés az, hogy könnyebbé és hatékonyabbá tegyék a szoftverfejlesztést, segítsék a fejlesztői partnereket az újításokban, és sikeresen számszerűsítsék az új szolgáltatásokat.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával