Hírek

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Már ötféle Huawei Matebook notebook érhető el Magyarországon a 2020-as kínálatból, ennek legfrissebb tagja a Matebook D14, amelyet most kipróbáltam.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A Matebook X Pro csúcsmodell (jelenleg) nem érhető el Magyarországon, helyette a prémium modelleket a kétféle hardverrel elérhető Matebook 13 testesíti meg a hazai piacon, mellette pedig a kedvezőbb árú, “mindenki számára” elérhetőbb modellekket a Matebook D sorozat hozza. Ebből már volt két 15,6”-os kiadás, most pedig a D14-gyel érkezett egy kisebb kijelzővel szerelt modell is.

A Matebook D14 külseje közel megegyezik a D15-tel. Ugyan úgy egy szürke, homogén fémborítást kapunk a fedlapon, középre került Huawei logóval, illetve a széleken nagyon finom lekerekítéssel.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A fedlaphoz tartozó zsanér feszes, ezért egykézzel nem igazán lehet kényelmesen felhajtani – cserébe azonban felnyitva stabilan áll a kijelző, amit akár 180 fokban hátra lehet hajtani.

Oldalról megnézve a 15,9 mm-es vékonysága átlagos, mármint a vékonyabb modellek között van, de nem ez a legkecsesebb darab, viszont vastagnak semmiképpen sem mondható, összecsukva is könnyen megfogható, ezt segíti az 1,38 kg-os tömege is.

A bal oldalra került az egyetlen USB-C csatlakozója, ami töltőként is funkcionál, mellette egy USB 3.0 port van, illetve egy teljes méretű HDMI csatlakozó.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A jobb oldalra egy USB 2.0 port és egy 3,5 mm-es jack csatlakozó került. A Matebook D15-höz képest eggyel kevesebb lett a hagyományos USB portok száma a kisebb verzión.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A notebook elülső részén a touchpadnél ívelt bemélyedés található, amely egyrészt a két mikrofont rejti, másrészt a felnyitást segíti, itt könnyebben alá lehet nyúlni a fedlapnak.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Felnyitva a vékony kávás megoldás még jobban szembetűnő, mint a D15 esetében, egészen pontosan ezért, mert a D14 méretei kb. megegyeznek az Apple MacBook Pro notebookommal, kicsit talán kisebb is annál, azonban ennek a kijelzője 14”-os és nem 13,3”-os. A vékony kerettel ég és föld a kettő között a különbség elsőre élményre.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A FullHD felbontás átlagos ebben a méretben és a kategóriában. A fényerő nem rossz, bár kicsit tompít rajta a matt felülete a kijelző borításánák. Ami a fényerőnál hátrány, az máshol előny, hiszen cserébe egyáltalán nem csillog a képernyő. Emiatt beltéren nagyon jól használható, illetve kültéren is akkor van csak láthatósági gond, ha esetleg túl nagy külső fény.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A billentyzet elég nagy, ha megincs csak a MacBook Próhoz hasonlítanék, akkor a gombok fizikai mérete nagyobb, a billentyűköz talán minimálisan kisebb, illetőleg lenyomásra a gombok járása finomabb, puhább, nincs olyan mély nyomáspontjuk. A gépelés egyébként teljesen kényelmes rajta, könnyű eltalálni a gombokat a méretek miatt.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Külön öröm ezúttal is, hogy teljes magyar kiosztású klaviatúrát kaptunk, a helyén lévő í betűvel, nagy Enterrel. Ezúttal is a kurzormozgató le-fel nyilak egyedül, amelyek kisebbek az átlagosnál, a többi gomb mérete viszont tökéletes és megkapunk minden ékezetes gombot, ami kell. Végre a középkategóriás notebookban sem luxus, hogy világítást kapnak a gombok. A Matebook D14 gombjainak körvonala alulról van megvilágítva, három állásban kapcsolható (kikapcsolt, közepes, max fényerő).

A Matebook D14 is megkapta a “kémkedés-biztos” 1 megapixeles webkameráját, ami a billentyűzet F6 és F7 gombjai között érhető el, ha lenyomjuk a gombot. Ez a megoldás kiváltja a letakart webkamerákat, cserébe viszont kicsit szokatlan szögből jeleníti meg az arcunkat. Az 1 megapixeles szenzor képminősége nem kiemelkedő, itt eltudnék képzelni némi innovációt a minőségben is.

A jobb felső sarokba ugyan az az ujjlenyomat olvasós bekapcsológomb került, mint a többi Matebookba is, ezek érzékelése kiváló, már az első bekapcsoláskor, a Windows 10 beállításainál hozzáadható az ujjlenyomat, utána pedig elég egyszer megérinteni a gombot a bekapcsoláshoz és már meg is történik az ujjlenyomat leolvasása.

 

A csuklótámaszt középen választja ketté a touchpad, amely nagyméretű, bár a magassága nem túl nagy, ezzel ellentétben a szélessége kifejezetten jó. A hangja kicsit kattogós lenyomáskor, a tapintása viszont kellemes, illetve képes több ujjat is érzékelni egyszerre.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A jobb alsó sarokban megtalálható az AMD Ryzen 5 matrica mellett egy Huawei Share matrica is, ez alatt található meg egy NFC chip, amely a támogatott telefonokkal gyors vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A Matebook D14 szemben a másik két 2020-as modellel (Matebook 13 és D15) csak egyféle konfigurációval érkezett meg hazánkba, ennek valószínűleg az oka az, hogy viszonylag kisebb a kereslet a 14”-os kijelzővel rendekező középkategóriás modellekre, mint a 15,6”-os készüléekre.

A konfigurációt tekintve megkapjuk az AMD Ryzen 5 3500U processzort, amitől annyira nem kell félni. Az elmúlt évek Intel dominanciáját az új Ryzenek megtörték és a D14-be kerülő modell is kifejezetten korrekt teljesítményt profukált. Elég sok Chrome tabot szoktam megnyitva kezelni párhuzamosan és a 8 GB RAM-mal karöltve a Ryzen 5 jól viselte, nem érződött lassulás 20 oldalnál sem még.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Bár én személy szerint beérem a kevés tárhellyel, azonban ezért nem kell annyira aggódni a Matebook D14-et választóknak, mert egy 512 GB-os SSD került bele, ami PCIe csatolófelülettel rendelkezik. Ennek sebessége lenyűgöző, mivel középkategóriás modell ellenére 3411 MB/s-os olvasási és 1930 MB/s-os írási sebességet tudott produkálni. Ez gyors. Nagyon gyors. Segít abban, hogy rendkívül gyorsan töltsön be minden program amit szeretnénk, háttértár limit miatt nem kell aggódni.

Az SSD egyébként két részre van bontva, van egy 80 GB-os partíció, amiből első bekapcsolás után 48,4 GB szabad, ezen található meg a Windows 10 operációs rendszer előretelepítve. Mellette az adatokhoz elérhető egy második, 381 GB-os partíció, amely teljesen üres.

A Matebook D14 is megkapta a Huawei Share funkciót, amit kizárólag egyes Huawei és HONOR okostelefonokkal lehet kihasználni. Ez még tavaly csak gyors fájlátvitelben merült ki, azonban a Huawei Share OneHop fejlesztéssel már arra is lehetőség van, hogy a Matebook D14 képernyőjén viszont lássuk a telefon tartalmát, ráadásul azt vezéreljük is.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Ez a funkció több szempontból hasznos. Ha esetleg valamire szükség van a telefonon, ahhoz nem feltétlenül kell azt megérinteni, munka közben a notebookról is elvégezhető. Mellette pedig, ha egy fájlra volna szükség róla, akkor egyszerűen áthúzható a PC-re. Ebből a szempontból nagyon stabilan és gyorsan működő megoldást kínál a Huawei. Számomra a napi használat során elsősorban az NFC-s gyors fáljátvitel ami hasznos, mert nem kell kábelekkel bajlódni és így nem is foglalkoztam sokat a telefon vezérlésével, viszont vannak esetek, amikor ez is biztosan jól jön.

Másik gyári program a PC Manager, amelyen keresztül ezt vezérli, képes fényképek és videók biztonsági mentését is elvégezni a telefonról a Matebook D14-re. Maga az alkalmazás hasznos máskor is. Egyrészt képes a hardveres és driveres állapotot felügyelni és jelez, ha valami történik.

A tálcáról alulról behúzható egy értesítési központ, ami eléggé hasonlót egyébként a MacOS megoldásához. Ez annyiból kényelmes, mert alul gyorsikonokkal kínál képernyőkép készítést (terület kiválasztással), képernyővideó rögzítést, indítható a számológép és egy jegyzettömb is. Mellette elérhetők a különböző értesítések, a legutóbb használt dokumentumok, illetve a vágólap tartalmát is menedzselhetjük.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

A Windows 10 Home (64 bit) verzióját kapjuk előre telepítve a Matebook D14-en (minden Huawei notebook Windows 10 OS-sel érkezik hazánkba). Amíg egy időben a gyártók azon versengtek, hogy miképpen telepítsenek több dolgot előre a készülékre, addig a Huawei-nél a fenti két gyári programon kívül nincs igazából extra app feltelepítve.

A Huawei 9,5 órás üzemidőt is ígér a Matebook D14-gyel. Nyilván ez az üzemidő nagyjából kikapcsolt WiFi mellett közelíthető meg, offline működésben. A napközbeni munkám során nagyjából 4,5 és 6 órás üzemidőket tudtam produkálni a Chrome-ot és a Jegyzettömböt használva elsősorban.

Ami viszont teljesen pozitív az a gyorstöltési funkció, hiszen a 65 wattos, kisméretű adapterrel a közel teljesen lemerült Matebook D14-et úgy fél óra alatt tudtam 50%-ra tölteni.

Huawei Matebook D14 notebook bemutató

Az új Matebook D14 hazánkban kategóriájában is újdonságnak számít, hiszen nem próbálkozott még ezzel a méretkategóriával a Huawei előzőleg. Fentebb kifejtettem, hogy viszonylag vékony réteg, aki a középkategóriás 14”-os modelleket választja. Viszont a július végi starttal nem olyan rosszkor indult el ez az újdonság Magyarországon, hiszen megvannak az egyetemi felvételik eredményei, a Matebook D14 pedig paramétereit nézve ideális notebook diákoknak, akár kollégiumba, akár otthoni tanulásra.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával