Hírek

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A Huawei MateBook X Pro 2021 járt nálam teszten, a magasabb felszereltséggel, amely egyúttal az eddigi legdrágább notebookja a magyar piacon a gyártónak. A prémium kivitel továbbra is adott, viszont erősen bekorlátozott a réteg, akiknek szól ez a készülék. Ők pedig válogatósak.

A Matebook X Pro egy nagyon vékony, mégis erős notebook széria, amelyet prémium anyagfelhasználás, magas felszereltség és ezzel párhuzamosan combos árazás jellemez. Ebből a 2021-es kivitel sem kivétel.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A 2021-es Huawei Matebook X Pro kívülről alig különbözik a 2018-as, első generációs modelltől. Persze azért vannak minimális dizájn változások, illetve az egyik legfontosabb újdonság, hogy szürke szín mellett már zöld is van, hozzám is ez érkezett.

Kívülről egyértelműen a legvadítóbb részlete a notebooknak a zöld színe, amelyet csak az 1 TB SSD-vel szerelt modell kapott meg. A smaragd zöld árnyalat nem csak nagyon jól néz ki, de kifejezetten egyedinek számít, hiszen a legtöbb notebook a piacon fekete, fehér, ezüst, szürke. 

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Huawei Matebook X Pro 2021 zöld notebook

A fedlap alumínium borításának közepére elég nagy méretben, arany színben került fel a HUAWEI logó. Kifejezetten jó választás volt ez a szín párosítás, mert már első ránézésre erősíti azt, hogy ez egy prémium kategóriás notebook.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

Felnyitva a kijelző fényes felületű üveggel van borítva. Ez két ok miatt fontos. Egyrészt azért, mert a visszatükröződő felület szabad térben, erős fényben okozhat ugyan nehezebben látható részeket a megjelenítőn, azonban lakáson, irodán belül, optimális fények mellett sokkal szebbek a színek, mintha matt lenne a felület, illetve élesebbek is a vonalak, amely jól jön, ha már 3000×2000 képpont áll rendelkezésre. A másik, hogy itt érintőképernyőn van, azaz lehet tapogatni a Windows 10 vezérléséhez. Hozzáteszem, né sosem éreztem magaménak, hogy tapogassam a kijelzőt. Ennél sokkal jobb lehetne a MatePadhez tartozó M-Pencil támogatás a Matebook X Pro kijelzőjén, amivel jobb grafikai munkára szánt képességeket kaphatna.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A 13,9”-os képernyő egyébként 3:2-es képarányú, ezt kedvelem, hiszen webböngészés során egyszerűen több hely van a tartalomnak a képernyőn. Persze ha valaki sokat filmezik, akkor a fekete sáv alul és felül magasabb lehet egy hagyományos 16:9-es kijelzőhöz viszonyítva.

A vékony kávák fontos szerepet játszanak a Matebook megjelenője kapcsán, hiszen a FullView megjelenítővel így a notebook alapmérete nem igazán nagyobb a 13,9”-os képátlóval, mint a 13,3”-os MacBook Pro notebookom esetében. Azaz egyszerűsítve: ugyan akkora alapterületen nagyobb hasznos felhasználható területet kap a felhasználó. 

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A vékony kávára nem fért el a webkamera, ezúttal is a billentyűzet legfelső sorába, középre került az, gombként elrejthető, felnyitható megoldásként. Ez a megjelenésekor, kb. 3-4 éve egy tök jó megoldás volt, mert fontos topic volt az IT biztonság, illetve keveset használták a webkamerát az emberek. Aztán 2020-ban jött a koronavírus-járvány, home office, home school, #maradjotthon és a többi, a webkamera pedig hirtelen tök fontos lett. Ebből a szempontból bár a képminőség elfogadható, azonban a lentről felfelé tekintő optika még mindig elég fura, “tokanéző” szöget zár be, amelyet nehéz megszokni. 

A Matebook X Pro egyik kritikus pontja lehet, hogy a 2021-es modell elsőnek csak angol billentyűzet kiosztással érkezett Magyarországra. A célközönségnél talán ez kevésbé okoz nagyobb problémát, bár azért ebben az árkategóriában egy jogos elvárás lehetne a teljes lokalizáció. A billentyűzet világítás jól működik, a gombok rendkívül halkan működnek, finoman járnak. Ebből a szempontból a klaviatúra nagyon jól működne. Viszont annak aki sokat ír magyarul, például pont az “ír” szót, annak hiányozhat a dedikált í betű, amely csak billentyűkombinációval érhető el. Ehhez hozzá lehet szokni, csak hát ennyiért nem mindenki akar hozzászokni.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

Dicséretet kell hogy érdemeljen azonban a touchpad, amely tapintása nagyon kellemes, simulékony, kiválóan érzékel a Huawei Free Touch nevű megoldásnak köszönhetően. Engem az előző, 2015 eleji MacBook Prómra emlékeztetett, annak volt hasonló tapintása, amelyet nagyon szerettem, ebből a szempontból a Matebook X Pro 2021 sokat fejlődött touchpad szintjén és kifejezetten tetszett. Ami viszont hiányzik, hogy az érintőképernyőre szánt Huawei gesztusokat elérhetővé tegye a cég a touchpadre is, utána már egészen jó lesz.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A touchpad alatt láthatatlanul ott húzódik egy NFC egység is, amivel működik a Huawei Share funkció. A kompatibilis telefonokat ideérintve máris kapcsolat hozható létre, indul a PC Manager és a vezeték nélküli összeköttetés a két eszköz között. Utána lehetőség van a telefont a notebookról vezérelni, mostantól akár három külön képernyőn is egyszerre, illetve a fájlok, adatok is másolhatók egymás között. Bár kifejezetten szeretem a Huawei Share-t, igazából a Matebook X Prón elérhető megoldás kizárólag azért nem nyűgözött le, mert közben már bemutatták a HarmonyOS-es telefonokkal kompatibilis Huawei Share-t, amely sokkal több jó funkciót kapott, viszont egyelőre még nem tudni mikor lesz elérhető a hazai felhasználóknak.

A Matebook X Pro megint a legerősebb hardvert kapta, amely bele kerülhetett. Mind a két konfiguráció az Intel Core i7-1165G7-tel szerelt. Ez egy friss megjelenésű, 11. generációs chip, 10 nm-es SuperFin gyártástechnológiával, maximum 4,7 GHz-es magokkal, 28 wattos max TDP-vel, mellette Intel Iris Xe Grafikával. Nálam a munka során egyáltalán nem volt vele probléma, igaz nem is tudtam a napi feladataimmal megizzasztani, akkor sem amikor több tucat Chrome ablakot hagytam nyitva egymás mellett.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A 16 GB-os DDR4 RAM szerintem a kategóriában alapelvárás, ha csak 8 GB lenne benne, az nagyon rossz választás volna ma már. Háttértárból az szürke színű készülékházzal ellátott modellbe 512 GB-os SSD került, míg a hozzám tesztre jött zöld kiadásba 1 TB-os NVME SSD került, amely kifejezetten pörgős és gyorsan működik.

A kommunikációs téren van WiFi 6 támogatás, Bluetooth 5.1 egyaránt. Amit én hiányoltam, a Huawei által fejlesztett Wi-Fi 6+ megoldás, amely lassan 1,5 éve bemutatásra került és több telefon, tablet és router is megkapta már. Azonban valószínűleg ezt a saját fejlesztést azért nem kapta meg, mert nem sikerült még olyan PC-s WiFi vezérlő chipet összerakni, ami támogatja a Wi-Fi 6+ mellett az Intel és AMD chipeket, hiszen csak ARM alapú SoC megoldásokban található meg ez a hálózati átvitel. Nevermind. A WiFi 6 is gyorsabb adatkapcsolatot biztosít, mint amit egyébként kihasznál a gépen az ember.

A bal oldalon lévő két USB-C nem csak töltésre használható, hanem képes 4K 60 Hz képigényt is kiszolgálni, vagy 40 Gbps-os adatkapcsolatot. Van még egy hagyományos USB port, illetve egy 3,5 mm-es jack csatlakozó. A dobozban megtaláljuk az AD11-es dokkolót, ami ad még USB-t, valamint HDMI-t és VGA portot is.

A Huawei ezúttal is Windows 10 Home operációs rendszerrel látta el a csúcsmodelljét, így ebben sok újdonság nincs.

A Windows 10-re két saját szoftvert tett a Huawei, az egyik a PC Manager nevű alkalmazás. Ennek két funkciója van. Egyrészt képes a notebook hardverének és szoftverének felügyeletére, jelez ha esetleg valamelyik hardveres elem nem működik megfelelően, illetve jelzi az elavult drivereket, azokat szükség esetén frissíti is. A másik a már említett Huawei Share telefonos kapcsolat.

Emellett megjelenik a Link Now, ami egy instant üzenetküldő alkalmazás volna, videóhívás funkcióval – igazából részben átfedve a saját Huawei MeeTime-ot, azonban ezt szinte senki sem használja, annak is köszönhetően, hogy a Huawei sem igazán kommunikálja a létezését.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

Amit sajnálok, hogy bár több, a Huawei ökoszisztémát használó megoldás is létezik már Windows 10-re, ezek mégsem érhetők el a régiónkban. Pedig lenne már Huawei Böngésző, Huawei Cloud app, vagy éppen AppGallery, PC-s programokkal, ezeket viszont továbbra sem lehet használni itthon. Pedig ha ökoszisztémában gondolkodnánk, akkor bizony kellene lassan hozni. És akkor még meg sem említettem, hogy akár a Huawei Zene és Huawei Videó funkciók is elférhetnének a Windows 10 alatt, ezek előfizetési lehetőségeiből pedig további profitot realizálhatna a gyártó.

Huawei Matebook X Pro 2021 notebook bemutató

A Huawei Matebook X Pro 2021 esetén leginkább a magyar billentyűzet hiánya, amely részemről felhozható problémaként, ezen kívül igazából egy tökéletes blogger gép lehetne, hiszen 6-7 órát gond nélkül tudtam használni töltő nélkül, vagy akár tovább is, a Huawei CP12s külső akkumulátorral út közben is tölthető lenne, 

 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával