Hírek

Huawei P40 Lite teszt

A Huawei P40 Lite első ránézésre igen ígéretes lett képességeinek és árazásának köszönhetően, de nézzük meg, hogy mit tud valójában.

Huawei P40 Lite teszt

Az elmúlt években nemzetközileg és hazánkban is nagyon sikeresek, nagy példányszámban eladottak a P-széria Lite modelljei, ami nem meglepő, hiszen általában az aktuális kor szerinti megfelelő alternatívát nyújtják az átlag felhasználóknak, ráadásul korrekt árazással. Magyarán szólva, nincs szüksége mindenkinek a Pro modellekre, mert bőven kielégítő a Lite-ok tudása is. Az első ilyen sikeres modell a Huawei P8 Lite volt, amely 2015 tavaszán jelent meg, azaz 5 éve, azonban még most is vannak felhasználók, akik használják.

A Huawei P40 Lite több csúcskategóriás képességet is felvonultat 100 ezer forint alatt, valószínűleg ennek lesz köszönhető a sikere.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Ha először is szemből nézzük, az előd P30 Lite-hoz képest egy különbséget vehetünk észre ami szembetűnő, hogy notch helyett az úgynevezett punch hole található rajta, azaz a bal felső sarokban egy fekete lyuk, amely a 16 megapixeles szelfi kamerát rejti. A kor elvárásainak megfelelően lekerekített sarkokkal rendelkező kijelzőt kapunk, ami 6,4”-os képátlóval rendelkezik. Alig látszik, de felül, a vékony kereten található meg a hangszóró, amely szerencsére jól van pozícionálva, így jól lehet hallani telefonálás közben.

Huawei P40 Lite teszt

A hátlap kicsit megosztó lehet, hiszen joggal merül fel, hogy hasonló a dizájn, mint az iPhone 11 Pro esetén, legalábbis ami a kameralencsét illeti. Bár a Mate 20 Pro esetén már ismerkedhettünk a négyzetes kameraelrendezéssel, ezúttal ez felköltözött a bal felső sarokba. A Huawei sajtóképein nekem sem tetszett annyira a megoldás, élőben viszont sokkal tűrhetőbb volt és tegyük hozzá a szubjektivitást, hiszen azért, mert nekem, vagy valaki másnak még nem tetszik, attól az még nem ronda, vagy csúnya, ugyanis lesz akinek tetszeni fog. Gondoljunk csak az 1998-ban bemutatkozott Fiat Multipla autóra, amely a mai napig járja az utcákat a maga fura külsejével, mégis amíg pl. szerintem csúnya, addig vannak, akik kifejezetten rajonganak a különleges megjelenéséért.

Huawei P40 Lite teszt

De visszatérve a Huawei P40 Lite-ra, kapunk egy üveghatású hátlapot, amely smaragdzöld árnyalata kifejezetten mély hatású, nem tud semmi extrát a festés, mégis nagyin látványos, nagyon tetszett számomra. A kamerán és vakun kívül más nincs a hátlapon, ide már ujjlenyomat olvasó sem került, az ugyanis jobb oldalt, a bekapcsológombon belül található meg integrálva, amely egy teljesen jó megoldás lehet, cserébe pedig gyors is. Szerencsére több ujj hozzáadható, nem csak hüvelykujj, ennek köszönhetően jobb és bal kézzel is gyorsan feloldható vele a telefon.

Huawei P40 Lite teszt

Sokak számára pozitívum lehet az, hogy nem maradt el a jack csatlakozó, azaz lehetőség van 3,5 mm-es audio csatlakozóval rendelkező headsetet használni a P40 Lite-tal. Van USB-C csatlakozó is, igaz csak USB 2.0 adatsebességű, viszont támogatja a korábban csak csúcsmodellekben elérhető SuperCharge 40 wattos töltést. Ez egy óriási nagy fegyvertény.

Huawei P40 Lite teszt

A készülékház belseje egy egészen korrekt méretű 4200 mAh-s akkumulátort takar, pont mint az egy évvel korábbi csúcsmodell, a P30 Pro. 18%-os töltöttségnél kezdtem el tölteni a 40 wattos SuperCharge töltővel, kb. 25 perc után már 70%-on járt. Ezt követően némileg lassult a töltési sebesség, viszont nem volt egy óra sem, hogy 100%-ig feltöltsön.

Huawei P40 Lite teszt
A kép a CAT S61 FLIR hőkamerás készülékkel készült.

Ami látszik a hőkamerás felvételen is, hogy töltés közben elsősorban a telefon felső részén termelődik nagyobb hő, valószínűleg itt összpontosul a töltési áramkör. Ennek ellenére a szupergyors 40 wattos töltés ellenére sem emelkedik 33 fok felé a telefon hőmérséklete a folyamat során, amely teljesen jó érték.

A P40 Lite az első középkategóriás Huawei modell hazánkban, amely gyárilag EMUI 10-zel és Android 10-zel érkezik, jelenleg ennél frissebb operációs rendszert nem is kérhetnénk.

A Huawei Mobile Services-szel és az AppGallery-vel érkező modell alap alkalmazásokat tartalmaz előretelepítve, 3rd party appból viszont kevés van rajta gyárilag, ez kimerül a Microsoft Hírek és az új Office alkalmazásban. Ezen kívül az alapvető Huawei appokat találjuk meg a készüléken.

A telefon 6,4”-os kijelzője LCD panel, ennek ellenére a FullHD felbontással is megfelelő képminőséget ad, oldalról is jók a betekintési szöget, talán alulról és felülről érzékelhető némi fakulás a színekben, viszont ilyen pozíciókból ritkán nézzük a készüléket.

Huawei P40 Lite teszt

Nem maradt ki a P40 Lite szoftveréből az osztott képernyős mód, amely lehetőséget kínál két alkalmazást futtatni egyszerre. Kevés eset van, amikor hasznos, de azért találni ilyet. Én pl. előfordul, hogy valamilyen sportközvetítést nézek élőben neten, mellette pedig megy mondjuk a Facebook, ilyen esetben mindkettőt láthatom egymás mellett/alatt.

Mivel nincs OLED panel, ennek megfelelően nem kapunk a P40 Lite-ban Always on Display-t sem, azonban az EMUI 10 egyik új funkciója, a dinamikus sötét mód természetesen megtalálható és az egy gombnyomással kapcsolható. Ennek ez esetben elsősorban esztétikai, illetve szemkímélő funkciója van, az akkumulátorra kevésbé van hatással. Ha már szemkímélés, a P40 Lite-ból sem maradt ki a TÜV által hitelesített Szemvédelem mód, ami segít megszűrni a kékfényt, ez főleg az esti, sötétebb órákban hasznos funkció.

Ez az első modell hazánkban, ami a Kirin 810-es SoC-vel kerül forgalomba, ez azért fontos, mert ez egy viszonylag nagyobb ugrás a Kirin 710-hez képest.  A 7 nm-es gyártástechnológia még nem túl elterjedt, a csúcskategóriás SoC-ken kívül nem nagyon van hasonló. Ennek az előnye, hogy kisebb helyet foglal a chip és nagyobb az energiahatékonysága, így kevesebbet fogyaszt. A nagyteljesítményű Cortex-A76-os magból kettő van benne, 2,27 Ghz-es órajelen. Ezen kívül további hat, 1,88 Ghz-es Cortex-A55-ös magot találunk. A hat feldolgozóegységgel rendelkező Mali-G52 sem feltétlenül rossz. Ami különlegessé teszi a Kirin 810-et, az az új, Da Vinci architektúrára épülő NPU egység.

Hogy mennyire nagy fegyvertény a beépített NPU? Az AITuTu alkalmazás, ami kifejezetten a mesterséges intelligencia feldolgozást méri és rangsorolja pontszámmal, 72869 pontot mért be a P40 Lite-ra. Ez konkrétan annyi, mint az 1 éves csúcsmodellben, a P30 Próban elért eredmény (Kirin 980-nal 72866 pont). Ez nem jelenti azt, hogy hirtelen mindenki cserélje le a P30 Pro telefont P40 Lite-ra, azonban nagyon jól mutatja azt, hogy mekkora előrelépést mutat a Kirin 810 az elődökhöz képest.

Egyes régiókban akár 8 GB RAM kerülhet a P40 Lite-ba, hazánkban viszont “csak“ 6 GB. Persze ez a csak azért elég nagy idézőjelben szerepel, mert gyakorlatilag a P30 Pro is tökéletesen használható ennyivel és évekig nem kell aggódni azért, hogy ez gond volna, főleg úgy, hogy ezúttal is LPDDR4X chipekről beszélhetünk, 4266 MHz-es sebességgel. A háttértár 128 GB, szerintem ez teljesen jó ebben a kategóriában, mondhatni az alap méret mostanában, az biztos, hogy sok mindenre elég. Ha mégsem volna az, Huawei NM Card memóriakártyával bővíthető tovább, illetve 5 GB ingyen elérhető a Huawei Clouddal, de ez tovább bővíthető fizetős opciókkal 50 és 200 GB, valamint 2 TB lehetőségekkel, egyébként nem is olyan drágán.

A többi képességet tekintve is rákapcsolt a Huawei a középkategóriával, hiszen már alap a Bluetooth 5.0, a 802.11ac (Wi-Fi 5), az NFC, ráadásul helymeghatározásra GPS mellett van AGPS, GLONASS, QZSS, Galileo. Persze hozzáteszem, vannak funkciók, amelyek a csúcsmodellekből leköltöztek a középkategóriás P40 Lite-ba, továbbra is van számos olyan képesség, amit nem akar a Huawei a felsőkategóriából lentebb csúsztatni, ilyen lehet az OLED panel, a vezeték nélküli töltés, vagy éppen a vízállósági képességek.

A középkategóriában is a kamerás képességek fejlődnek legtöbbet. Ha megnézzük az elmúlt éveket, a P10 Lite-on egy, a P20 Lite-on kettő, a P30 Lite-on három, a P40 Lite-on négy hátlapi kamera van. Azt nem tudom megjósolni, hogy egy év múlva írhatok-e a P50 Lite-ról öt kamerával, de azért az reális, hogy a kameraszám növekedés is véges, pont úgy, mint a kijelzőméret, szóval ezt sem fogják a végtelenségig húzni.

Huawei P40 Lite teszt

Az egyre több kamera elsősorban a többféle funkciót hozza el számunkra. A főkamera nem változott a P30 Lite-hoz képest, továbbra is 48 megapixeles, amit kétféleképpen használhatunk, Ultratiszta módban, valós 48 megapixel felbontással, vagy éppen 12 megapixeles felbontás mellett, ami a legtöbb felhasználásra tökéletesen elég, cserébe szebb képeket tud eredményezni a pixelek összevonásával. Az ultraszéles látószögű lencse mögött 8 megapixeles szenzor van, ennek képminősége érezhetően elmarad a P30 Pro, vagy Mate 30 Pro képességeihez viszonyítva, viszont nem is ezeket a modelleket kell megvernie a P40 Lite-nak. Ezen kívül két darab 2 megapixeles szenzort kapunk. Az egyik a bokéh és a háttérelmosásos fotózásban segít, felmérni a távolságot. A másik a makrókhoz jön jól. Összességében két dolgot állapíthatunk meg a P40 Lite kamerarendszeréről: a P30 Lite-hoz képest a makró fotózás, amivel bővült a kínálat, illetve hogy ez a kamerarendszer az, amit a felső-középkategóriás Huawei Nova 5T-ben is megtalálunk.

Huawei P40 Lite képek

Huawei P40 Lite Széleslátószögű képek

A kijelzőbe vágott lyuk egy 16 megapixeles szenzort rejt, amely tökéletesen elegendő szelfikre, ebből a szempontból a minősége kielégítő, illetve az arcfelismerés is jól működik vele.

Huawei P40 Lite teszt

Huawei P40 Lite előlapi kamerával készült képek

A telefon alján lévő hangszóróval nem fogunk világmegváltó bulikat szervezni. Elég hangos ahhoz, hogy megnézzek vele mondjuk egy YouTube videót, azonban zenehallgatás terén nem túl teltek a hangok, ahogy az gyakran lenni szokott telefonok esetén. Bár én nem is kifejezetten szoktam így hallgatni zenét, tudom, hogy gyakori jelenség a kihangosított zenehallgatás, ezzel viszont azért jelentősen elmarad a minőség a felsőkategóriás képességektől. A Huawei Zene alkalmazás egyébként azért is hasznos, mert rögtön ad egy ingyenes zenei streaming lehetőséget több ezer zeneszámmal, igaz túl sok ismert dal nem található meg ebben az ingyenes kínálatban, de pl. a Deezer letölthető az AppGallery-ben és ott elég széles zenei palettából lehet választani.

Mitől jó a P40 Lite?

A Huawei P40 Lite legnagyobb értékei a kategóriájában jónak számító kamera rendszer, az a 40 wattos SuperCharge töltési sebesség, amit hasonló árban meg sem tudnak közelíteni a vetélytársak és a már-már felsőkategóriás tempót diktáló Kirin 810-es rendszerchip.

Huawei P40 Lite teszt

Mitől nem olyan jó a P40 Lite?

Ahogy van pro, úgy van mindig kontra is. Nincs Google Play gyárilag, helyette AppGallery van, illetve egyes appokat, mint a Facebook, Instagram, Messenger, vagy WhatsApp Phoneclone-nal tudunk telepíteni, viszont használhatók. Meglátásom szerint egyébként jelenleg még valóban jár megkötésekkel a GMS mentes élet, viszont  akinek feltétlenül kell, jó hír hogy kb. 10 perc feltelepítenie azt. Ami még hiányozhat egyeseknek, az FM rádió, bizony ez sins benne. Ezen kívül sok kontrát nem lehet felsorolni.

A Huawei P40 Lite egy meglepően jó hardveres képességekkel lett ellátva, de közel sem tökéletes. Azonban úgy tűnik, igyekszik korrigálni a Huawei azzal, hogy cserébe olcsóbban kínálja a terméket, mint ahogyan azt vártuk. Kellően gyors, megfelelő minőségű fotókat készít, szupergyorsan feltölthető, jó üzemidővel és modern külsővel.

Huawei P40 Lite teszt

A Huawei P40 Lite március 9-től 23-ig előrendelhető a hivatalos viszonteladóknál, 99 990 forintos áron, az előrendelők egy közel 30 ezer forint értékű Huawei Band 4 Pro GPS-es okoskarkötőt kapnak ajándékba.

Huawei P40 Lite magyarországi vásárlás és ár

A szolgáltatóknál is megjelenik a Huawei P40 Lite, március 20-tól a Magyar Telekomnál lesz elérhető elővételben, ezt követően áprilistól a Telenor online webshopjában, illetve várhatóan áprilistól a Vodafone-nál is megjelenik. A szolgáltatói ajánlatoknál nem lesz előrendelői ajándék.

,,Az amerikai tilalom után ezt meg kellett tennünk!” – Richard Yu interjú

Related Articles

Back to top button