Android N béta a Huawei P9-re
A Huawei P9 Android 6.0 Marshmallow rendszerrel jelent meg, azonban ősszel érkezhet rá a következő Android főverzió, a Nougat, amelyen már dolgozik a gyártó!
Felbukkant a P9-hez szánt Android N ROM, amelyet a Huawei fejleszt, így most akár a tulajdonosok is kipróbálhatják azt (saját felelősségre). A ROM valószínűleg még nem béta, hanem annál is korábbi, alpha kiadás, ami véletlenül, szivárgott ki. Erre utal az is többek között, hogy EMUI 3.1-et futtat elvileg, szemben a hivatalos kiadás 4.1-es verziójával, nem beszélve arról, hogy valószínűleg az EMUI 5 érkezhet majd az Android N-nel.
A szoftver már az augusztusi biztonsági frissítést tartalmazza, amelyet a Google még ki sem adott hivatalosan (jelenleg a júniusi érhető el a Huawei P9 tulajdonosok számára). A kiszivárgott képernyőmentéseken látszik, hogy némileg átalakul a rendszer felülete, például az értesítési sáv, a beállítások menü, illetve az alkalmazások elhelyezése is. Pontos részletekbe bocsátkozni felesleges, hiszen még alpha verzióról van szó.
A Huawei korábban is csinált már publikus béta tesztet, amikor is kiválasztott készülék tulajdonosok megkapták a következő szoftver verzió béta kiadását tesztelni. Reméljük, hogy a magyar P9 tulajdonosoknak is lesz lehetőségük erre a későbbiekben.
Huawei P9 Android N kiszivárgott ROM letöltés
Forrás: HuaweiBlog.de, XDA