Hírek

Jöhetnek a Huawei-nek kedvező amerikai döntések

Trump kormányánál tervben van, hogy hamarosan valóban kioszthat licenceket több amerikai vállalatnak is, hogy egyes esetekben kereskedhessenek a Huawei-jel, ennek célja pedig, hogy hűtsenek az USA-Kína konfliktuson, újabb impulzust adva a kereskedelmi tárgyalásoknak.

Donald Trump

A The New York Times információi szerint Trump a múlt héten zöld utat adott, hogy jóváhagyjanak bizonyos licenc kérelmeket, ezzel pedig az amerikai vállalatok újraindítsák kereskedelmi tevékenységeiket a Huawei-jel.

Mint ismert, még májusban az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma tiltólistára tette a Huawei-t és annak számos leányvállalatát nemzetbiztonsági problémákra hivatkozva. Ezzel megakadályozta azt, hogy az amerikai vállalatok a technológiájukat, termékeiket értékesítsék a Huawei felé, ez pedig nem csak a kínai vállalatot érintette nagyon rosszul, hanem a másik oldalon lévő feleket, így a Google-t, Qualcommot, Microsoftot, Micront és egy sor más céget.

Ez a tiltás azóta is életben van, a második, 90 napos időszakban vagyunk, amiben a már folyamatban lévő kereskedelmi üzletek folytatódhatnak, ez november közepéig tart. Korábban a G20-as csúcstalálkozót követően Trump előbb azt állította, hogy feloldja a Huawei elleni tiltásokat, majd azóta sem történt érdemben semmi sem azóta.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Trump: vége a Huawei elleni szankcióknak

Nem olyan régen arról lehetett hallani, hogy Donald Trump egyáltalán nem szeretne egyezséget a Huawei-jel, azonban most ismételten ellentétes információk láttak napvilágot. Ez igazából ebben az ügyben már annyira nem meglepő.

Egyelőre nem ismert, hogy mely vállalatok, milyen termékekre, techológiákra és mikor kaphatnak licencet, hogy azt a Huawei felé értékesítsék. Az egészen biztos, hogy többek között a Google-é volna a legfontosabb, enélkül ugyanis nincs Google Play Services az újonnan megjelenő telefonokon és ezért nincs Huawei Mate 30 széria sem egyelőre hivatalos formában a világ legtöbb pontján.

Forrás
NY Times

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával