FunkciókHírek

Jön az Android 11, ezek lesznek az újdonságok benne

A Google kiadta az első fejlesztői verziót az Android 11-re, így megjelentek a következő főverzió várható újdonságai.

Jön az Android 11, ezek lesznek az újdonságok benne

Az új kiadás első, publikus fejlesztői verziója még hamarabb érkezett a Google-től, mint az elődök, persze ez nem jelenti azt, hogy a végleges kiadás megjelenése is korábbra kerül.

Egyes Google Pixel telefonokra érhető már el a kifejezetten fejlesztőknek szánt rendszer verzió. Fontos, hogy ez nem egy végleges kiadás, a Google nem adta ki az Android 11-et. Mindösszesen a fejlesztői kiadással lehetőséget nyújt, hogy az alkalmazáskészítők már most hozzákezdjenek az appok optimalizálásának előkészítéséhez.

Újdonságok az Android 11 Developer Preview-ban

  • Beépített képernyőrögzítő funkció: Az Android 11 nem csak képernyőfotó rögzítést, hanem videót is kínál, persze ez a Huawei felhasználóknak nem feltétlenül lesz újdonság, a funkciót évek óta tartalmazza az EMUI.
  • Értesítés előzmények: Az alkalmazások korábbi értesítései könnyebben visszakövethetők lesznek, illetve már nem csak szövegesen lehet majd válaszolni üzenetre közvetlenül az értesítésből, hanem például kép is küldhető lesz.
  • Sötét mód időzítés: Az Android 10 egyik újdonsága volt a rendszerszintű sötétmód, nem csak OLED kijelzős modellekhez. Ez fejlődik tovább az Android 11-től, amelyben lehetőség lesz előre megadott, időzített sötét mód kapcsolásra, illetve automatikusan is válthatja azt a rendszer.
  • Buborékok: Több alkalmazás is megkaphatja a buborékos megjelenést, mint amilyennel a Messenger is rendelkezik. Várhatóan a Telegram és a WhatsApp is rendelkezik majd ezzel a funkcióval.
  • Alkalmazás rögzítés: Visszakerül az alkalmazások rögzítésének lehetősége, alapból 4 appot lehet majd használni ezzel a funkcióval.
  • Értesítések némítása videókészítés során: Az Android 11 alapértelmezetten némítja majd az értesítéseket videó rögzítése során.
  • Egyszeri alkalmazás-engedély: Az Android 11 még több engedélykérés esetén kínál majd lehetőséget egyszeri engedély kiadására, azaz így például ha egy alkalmazás engedélyt kér a hangrögzítésre, megtehetjük azt, hogy nem állandó engedélyt kap az, csak arra az egyszeri használatra vonatkozót.
  • A Repülő mód nem kapcsolja ki a Bluetooth-t: Az Android 11-gyel a Bluetooth aktív marad majd repülő üzemmód bekapcsolásakor. Jelenleg Android 10-ig az kikapcsol, viszont utána visszakapcsolható.
  • Görgethető képernyőképek: A Huawei felhasználóknak ez a funkció sem lesz újdonság, hiszen a görgethető képernyőkép funkciót régóta tudja az EMUI.
  • Érintésérzékenység növelés: Lehetőség lesz növelni az érintésérzékelés szintjét, amely segíthet a képernyővédő fóliák használata során is megfelelően kezelni a kijelzőt.

Mikor kap Android 11-et a telefonom?

Hogy pontosan mikor érkezik az Android 11, egyelőre nem tudni, azt a Google nem jelentette be. Elképzelhető, hogy a fenti felsoroláshoz a jövőben további új funkciók csatlakoznak még a megjelenésig.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Forrás
Googleblog

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával