Júniustól jönnek a Huawei HiCar támogatású új autók
A HDC.2019 fejlesztői konferencián korábban bemutatott Huawei HiCar technológiáról eddig viszonylag keveset hallottunk, nyártól azonban Kínából jönnek az első autók, amelyek ezt a megoldást használják.
Az 5G-alapú HiCar nem csupán egy autós infotainment rendszer, ami összeköti a telefont és az autót (ilyen a Google Android Auto és az Apple CarPlay megoldása). A HiCar először 2020. júniustól érhető el a BYD HAN EV elektromos autóban Kínában, ezt követően pedig további 30 különböző autómárka modelljeibe kerülhet majd bele.
Az elemzők jelenleg úgy látják, hogy az 5G adaptálása az autókba (és az utakba) egy ultragyors kommunikációs gerince lehet a jövő autonóm, önvezető autóinek, intelligens városainak és az IoT-nek. A HiCar is ennek tekintetében készült, illetve olyan extra funkciókat kínál, aminek köszönhetően a támogatott autók esetében távolról is lehet majd vezérelni az ablakokat, zárakat, a kílmát, vagy éppen a médialejátszót.
A BYD Kína legnagyobb elektromosautó gyártója, amely az új Han típusú felsőkategóriás elektromos szedánjában már integrálja a HiCar technológiát júniustól. Az autó ára várhatóan hasonló lesz, mint a Tesla Model 3 helyi ára. A BYD akár a magyaroknak is ismerős lehet, hiszen bár autó nem robog még a hazai utakon, azonban Komáromban 3. éve gyárt autóbuszokat a vállalat, a BKV Zrt. pedig már 2012-ben elektromos BYD buszokat tesztelt.
Az autókba történő 5G adoptálásnak csak az első lépése a BYD Han, hiszen a Huawei 18 különböző autógyártóval kötött szerződést a HiCar használatára, igaz, nekünk kevésbé kedvező, hogy ezek főleg ázsiai piacra szánt brandek. Azért némileg pozitív, hogy a BYD nagymértékben kötődik a Toyotához, illetve Kína és Japán is együttműködik a következő generációs DC gyorstöltési megoldás kidolgozásában autókhoz. Ha a Huawei-t és az európai autógyártók kapcsolatát nézzük, korábban több területen együttműködött az AUDI-val, illetve a PORSCHE DESIGN mellett közvetve a Porsche-val is a cég.
A szintén kínai, ám a General Motorshoz tartozó Baojun márka új, RC-6-os modelljének videójában is felbukkant a HiCar, illetve annak képessége, ez a modell is már a Huawei megoldásával érkezhet az ázsiai piacra.
A kínai gyártók közül a Anhui Jianghuai Automobile Co., Beijing Automotive Industry Holding, Chang’an Automobile, Chery Automobile Co., Dongfeng Motor, FAW Group, Great Wall Motors, Guangzhou Automobile Group, Nanjing Automobile, és a SAIC Motor neve tűnik fel a HiCar együttműködésben. Persze nekünk, magyaroknak ezek a nevek gyakorlatilag semmit sem mondanak, nem igazán vannak jelen kínai autógyártók az európai piacon.
A BYD Han egyébként egy valószínűleg egészen kellemes modell lesz, a gyártó legújabb lítium-vas-foszfát akkumulátor megoldásával ellátva, akár 600 km-es hatótávval (NEDC teszt ciklusban mérve), illetve 4 másodperc alatt gyorsul állóhelyzetből 60 KM/h-ra. A BYD Han egy és két motoros kialalkításban, valamint Plug-in-hybrid megoldással is megjelenik majd Kínában.
Az összeesküvés elméletek következő táptalaja lehet majd akár a Huawei autókban való megjelenése. mint ismert, az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi tiltólistára helyezte a Huawei Technologiest 2019. májusában, nemzetbiztonsági kockázatnak nevezve azt. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy világszerte számos országban nem aggódnak és folyamatosan zajlik az 5G hálózat telepítése a Huawei által.
Kínában az aktuális adatok alapján kb. 200 ezer 5G bázisállomás van már telepítve és 2020. végére 500 ezerig nőhet ez a szám. Ezzel együtt az “Internet of Cars” kezdeményezés részeként több ezer elektromos autótöltő állomás is telepítésre kerül Kínában.
A Huawei korábban már kifejtette, hogy nem szeretne autókat gyártani, helyette inkább az 5G-s kommunikációs rendszerek, beépített megoldások felé hajlik, amelyeket többféle autómárka használhatna. Ennek része a HiCar mellett a korábban bejelentett C-V2X (Cellular Vehicle-to-Everything) rendszer, amely olyan utcai állomásokat tartalmaz, amely a közlekedési lámpákhoz, kamerákhoz és sebességhatárjelzőkhöz csatlakozik, összekötve velük az autókat, ezzel segítve az intelligens forgalomszabályozást és vezetéstámogatást.
A Huawei tervei ambíciózusak és ígéretek az autós iparban is, egyelőre azonban elsősorban a kínai és ázsiai felhasználóknak. Magyarországon 2020-ban az új gyártású autók csak egy részében érhető el szériafelszereltségként az Android Auto, vagy éppen a CarPlay, sőt sok modell van, ahol még extra felszereltségként sem kérhető, mert egyszerűen az adott modell nem támogatja még. És itt nem feltétlenül az olcsóbb, kisebb márkákat kell érteni (Suzuki több modelljénél alapfelszereltség már, ellenben Toyota egyes modelljeinél nem is rendelhető opció még). És akkor azt még nem is említettük, hogy bár teljesnek tűnik a Google Android Auto magyar nyelvi támogatása, a szolgáltatás hivatalosan nem érhető el hazánkban, nem tölthető le a Google Play Áruházból magyar felhasználói fiókkal.
A HiCar tehát hiába tűnik egy nagyon jó megoldásnak, nekünk magyaroknak ez valószínűleg még az 5 éves tervben sincs benne és hosszú évekre vagyunk attól, hogy az autókereskedésben kiemelje a kereskedő az értékesítők számára hogy a Huawei telefonjával az autója több funkcióját is vezérelheti, mert ez az új modell szériában tartalmazza a HiCar támogatást.