Kémkedés vádjával letartóztattak egy Huawei alkalmazottat
Lengyelországban letartóztattak egy lengyel és egy kínai állampolgárt kémkedés gyanújával, az egyik a Huawei-nél dolgozott.
Az MTI forrására hivatkozva az Index írt arról, hogy a lengyel titkosszolgálat lekapcsolt két állampolgárt, akik gyanúba kerültek kémkedéssel kapcsolatban.
A lengyel közszolgálati hírtévé, a TVP Info úgy tudja, hogy a kínai személy Veijing V., a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatója, míg a lengyel állampolgárságú személy az ország belbiztonsági hivatalának tisztje volt.
Az elérhető információk alapján a Huawei lengyelországi székhelyén is házkutatást tartottak a hatóságok és iratokat foglaltak le.
A Huawei magyarországi képviselete a hír hallatán rögtön közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy a Huawei Technologies betartja a hatályos nemzetközi és helyi törvényeket, szabályokat, mindezt pedig munkavállalóiktól is megkövetelik. A lengyel eset még kivizsgálás alatt áll és nem rendelkeznek pontos információkkal róla, ezért nem is kommentálja a vállalat.
A Huawei Technologies közleménye:
A Huawei Technologies betartja a hatályos nemzetközi és helyi törvényeket, szabályozásokat minden egyes országban, ahol működik. Minden munkavállalótól megköveteljük ugyanezt a magatartást. A lengyel esetet – mivel a történteket meg kell ismernünk és kivizsgálnunk – a Huawei Technologies egyelőre nem tudja kommentálni.