Funkciók

Már 200 wattal is tölthetnének a Huawei okostelefonok

A Huawei Mate40 Széria kínai premierjén a Huawei az új, illetve jövőbeli töltési lehetőségekről is szót ejtett.

Richard Yu, a  Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője elmondta a kínai premieren, hogy a vállalat már elkészítette a 120 és 200 wattos szupergyors töltési lehetőséget is okostelefonokhoz, azonban a technológia nem áll készen még a piaci bevezetésre. Az elsődleges probléma, hogy egy ilyen gyors megoldás jelenleg az akkumulátor kapacitásának csökkentésével, vagy a készülékház vastagságának növelésével érhető el, ezt pedig nem szeretnék.

A Huawei Mate40 Pro SuperCharge képessége vezetéken keresztül 66 wattos, vezeték nélkül pedig 50 wattos töltési lehetőséget kínál. Richard Yu elmondta azt, hogy ehhez a szükséges SuperCharge vezetékes töltőt mellékelik a dobozban minden Mate40 Pro modellhez, így a fogyasztóknak nem kell külön kiegészítőt venniük a telefon mellé, hogy elérjék a leggyorsabb töltési lehetőséget. Ezzel utalt egyrészt az Apple-re, amely az iPhone 12 széria mellé nem mellékel töltőadaptert, illetve valószínűleg a Samsungra is, amely egyes készülékei támogatnak ugyan 45 wattos töltést, mégis csak egy közel fele ekkora teljesítményű adaptert adnak mellé, a leggyorsabb töltési lehetőséghez külön adaptert kell vásárolni.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Related Articles

Adblock Detected

Please consider supporting us by disabling your ad blocker