Hírek

Minimális újdonságot, de EMUI 10.1-et kapott a P30 Pro New Edition

Miután hivatalosan is felbukkant a németeknél a Huawei P30 Pro New Edition, nem lehetett tudni a teljes specifikációját a készüléknek és hogy melyek az újdonságok, most azonban erre is fény derült.

Itt a Huawei P30 Pro New Edition

Aki nagy újdonságokra vár, az valószínűleg csalódni fog a Huawei P30 Pro New Editionben. Egyrészt nagy változásokat azért sem kaphat, mert a készülék megtartotta a VOG-L29 (Dual SIM) és VOG-L09 (Single SIM) modellszámait és hardverét, azaz ugyan azt, mint ami 2019. március végén bemutatkozott. Erre szükség is volt, így kaphatott csak Google támogatást az “új modell”.

Mi a ülönbséga P30 Pro és a P30 Pro New Edition között? Nevetségesen kevés. Az új modellen Android 10 és EMUI 10.1 fut gyárilag (ezt a P30 Pro frissítésként kapja majd meg), a hátlap elérhető a P40 szériáról ismerős Silver Frost, azaz matt felületű ezüst kiadással, illetve olcsóbb a telefon, mint a tavalyi modell.

Az ár egyébként azért érdekes, mert a P30 Pro 1099 eurós áron debütált tavaly tavasszal Németországban, mostanra az ára 799 euróig zuhant, azaz kb. 300 euróval lett olcsóbb. Az Huawei Huawei P30 Pro New Edition ára 749 euró lett, azaz még olcsóbban nyit, ráadásul az előrendelők egy Freebuds 3-at és egy Huawei Mini Speakert kapnak, illetve 99 euróért vehetnek mellé még egy Watch GT 2 órát is.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Összességében elmondható, hogy hardveresen az égvilágon semmi nem változott, ugyan úgy a Kirin 980 került a készülékbe, 8 GB RAM-mal, 256 GB háttértárral, 4200 mAh-s akkumulátorral és nagy, ívelt OLED kijelzővel, illetve a kiváló Leica négykamerás rendszerrel.

Az “új” Huawei P30 Pro New Edition Németországban elsősorban azoknak jó opció, akik eddig is a P30 Pro modell megvásárlásán gondolkodtak, hiszen maga a készülék még mindig nagyon jó, cserébe pedig most még jobb árat kapott, továbbra is teljeskörű Google támogatással Hogy hazánkban elérhető lesz-e, arról nincs információ, korábban a Huawei P30 Lite New Edition sem érkezett Magyarországra.

Májusban indulhat az első modell EMUI 10.1 frissítése nálunk

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával