Hírek

Óriási a P20 széria után az érdeklődés

Az első 5 hónap alatt 10 millió okostelefont szállított le a Huawei a P20 széria három tagjából (P20 Pro, P20, P20 Lite). A sorozat Kínában, Nyugat-Euróbában, illetve itt Magyarországon is rendkívül népszerű.

A hazai képviselet által megosztott információk alapján a P20 Pro telefon augusztus végi eladási adatait nézve 141%-kal többet vásároltak belőle, mint például a Mate 10 Pro típusból. A P20 széria összességében 169%-kal jobban teljesített, mint a tavaly P10 széria.

„Zászlóshajó készülékeink fogadtatása rendkívül megtisztelő számunkra. A tízmilliós küszöb átlépésével ismét magasra tettük a lécet, azonban fogyasztóink visszajelzései ösztönzően hatnak ránk és inspirálnak bennünket abban, hogy minél korszerűbb innovációkat készítsünk a világ számára” – mondta Kevin Ho, a Huawei Fogyasztói Üzletág Handset Business elnöke.

A Huawei folyamatos előretörését jól mutatja, hogy a 2016 tavaszán bejelentett P9-nek 9 hónapra volt szüksége, hogy elérje a 10 milliós leszállított darabszámot, ezt közel megfelezte a 2018-as széria.

Új P20 és P20 Pro kiadások az IFA 2018-on

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A széria sikerén felbuzdulva a vállalat új kiadásokat tett elérhető a nemzetközi piacon és Magyarországon egyaránt. Egyrészt augusztusban Magyarországon piacra került a P20 okostelefon 64 GB-os háttértárral rendelkező kiadása, amely így még kedvezőbb áron is elérhető lett, illetve immáron öt különböző színárnyalatban vehető meg a P20.

Élő képeken az új P20 Pro színek

Az IFA 2018-on pedig a P20 és P20 Pro két extra színnel bővült, sőt, a P20 Pro kapott két új, bőrrel bevont hátlapos kiadást, ezek ráadásul hardveresen is ütősebbek, ugyanis a bőr hátlapos újdonságok 8 GB RAM-ot és 256 GB háttértárat tartalmaz.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával