Hírek

Richard Yu: nem lesz idén HarmonyOS-es Huawei telefon

A HarmonyOs, azaz a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere hamarosan frissül és a HDC 2020-on debütál a 2.0-s kiadás. Telefon viszont nem érkezik vele.

Harmony OS

Korábban felmerültek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Huawei még 2020-ban kiadhat egy HarmonyOS-t futtató okostelefont. Most viszont Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója közölte hivatalosan is, hogy nem lesz ilyen készülékük az idei évben.

A Yabuli Forum Qingdao Summiton történt interjún megosztott több információt is a HarmonyOS és az okostelefonok fonódása kapcsán. Eszerint a Huawei-nek továbbra sincs terve az idei évben HarmonyOS-alapú okostelefont kiadni, azt viszont sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy jövőre várható-e.

Azt viszont újból megerősítette, hogy az okostelefonok terén továbbra is az Android a Huawei fő irányvonala, köszönhetően a hozzá elérhető ökoszisztémának és a partnereknek. Nyilván az Android mellett szól a széles alkalmazáskínálat is.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A Huawei-t érintő chip problémák kérdésére nem szeretett volna érdemben reagálni Richard Yu, csak annyit, hogy a vállalat továbbra is dolgozik az ügymegoldásán.

A Huawei szeptember 10-12. között tartja majd a HDC.2020-as rendezvényét, itt debütálhat a HarmonyOS következő generációja, illyetve valószínűleg több, a fejlesztéseket érintő kérdésre is választ kaphatunk.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával