Hírek

Trump nem örülhet: a Huawei tovább növekedik

A Huawei a vártnál is jobb félévet zárhatott júniusban, a május közepe óta tartó amerikai szankciók ellenére is.

A Bloomberg jelentése szerint a Huawei akár 30%-os bevételnövekedést is elkönyvelhetett 2019 első felében a 2018-as év azonos időszakához képest, amely köszönhető volt többek között a kritikus komponensek felhalmozásának, így kevésbé érintette a gyártást az USA Kereskedelmi Minisztériumának korlátozásai.

Dél-Koreában sem látna szívesen Huawei-t az USA

A cég alapítója, Ren Zhengfei júniusban beszélt arról, hogy az amerikai korlátozások a Huawei-nek nagyjából 30 milliárd dollárba fájhatnak a következő két évben és 100 milliárd dollár körül tarthatja az éves bevételt.

A 2018-as éves bevétele 19,5%-kal magasabb volt az ezt megelőzőhöz képest (721 milliárd jüan – 105 milliárd dollár), míg 2019 első negyedévében már 39%-os növekedést tudott felmutatni a tavalyi évhez képest 180 milliárd jüanos eredményével.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Az erős eredményeket elsősoran az 5G hálózatok hozhatják, hiszen a legfrissebb hírek szerint már 50 szerződéssel rendelkezik a Huawei ilyen hálózatok kiépítésére, ebből 28-at Európából húzott be.

Ken Hu, a vállalat aktuális elnöke még áprilisban mondta, hogy az 5G hálózatok a vártnál gyorsabban terjedhetnek világszerte, ami kétszámjegyű növekedést hozhat az opetárokkal foglalkozó Huawei üzletág számára.

A kérdés természetesen most az, hogy az amerikai kereskedelmi szankciók hatásai mikor jelennek meg a Huawei eladásaiban, eredményeiben látványosan – ha lesz ilyen.

A Huawei várhatóan július 30-án teheti közzé a 2019 első félévi pénzügyi jelentését.

Forrás
Bloomberg

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával