A Huawei hazai tablet felhozatala mostanra kifejezetten réginek tekinthető, hiszen a legutóbbi új modell is 2018. nyarán került be a piacra. Most a MediaPad M5 Lite 10-ből jött egy új verzió, nagyon fontos azonban, hogy melyik kiadást vásárolják meg, akik a tabletre vágynak.
A Huawei MediaPad M5 Lite 10 tablet még 2018. júliusában jelent meg Magyarországon, 10,1”-os IPS kijelzővel Kirin 659-es SoC-vel, 3 GB RAM-mal és 32 GB háttértárral. A tablet különlegessége volt ekkor, hogy támogatta a 2048-szintű nyomásérzékenységgel rendelkez Huawei M-Pen Lite stylust, amivel akár rajzolni is lehetett.
Most azonban elérhetővé vált egy új kiadás, amely dobozában már nem található meg a speciális stylus. Ez az új verzió kétféle kivitelben érhető el, az egyik a korábbihoz hasonlóan 3 GB RAM-ot és 32 GB háttértárat tartalmazó verzió, WiFi és LTE támogatással, viszont a dobozban Stylus nélkül. Ennek árán érződik a különbség. Ha az egyik hivatalos viszonteladó ajánlatát nézzük, a stylusszal ellátott korábbi modell ára kb. 105 ezer forint, míg a stylus nélküli új verzió kb. 97 ezer forint.
Van viszont az új verzióból egy jobb hardveres specifikációval rendelkező kiadás is, amely 4 GB RAM-ot és 64 GB háttértárat tartalmaz, csak WiFi támogatással. Ezen modell ára az egyik hivatalos viszonteladónál kb. 110 ezer forint.
Aktuális MediaPad M5 Lite verziók
- MediaPad M5 Lite 10 LTE 3/32 GB + Stylus (gyártói kód: 53010DHG) – kb. 105 ezer forint
- MediaPad M5 Lite 10 LTE 3/32 GB stylus nélkül (gyártói kód: 53010NMY) – kb. 97 ezer forint
- MediaPad M5 Lite 10 LTE 4/364 GB stylus nélkül (gyártói kód: 53010NMW) – kb. 110 ezer forint
A MediaPad M5 Lite 10 tablet egyébként a Huawei AF63-as M-Pen Lite stylusszal kompatibilis. Ennek ára az egyik hivatalos viszonteladónál kb. 15 ezer forint. Ha valakinek tehát szüksége van erre a kiegészítőre, olcsóbban kijön a régebbi kiadás megvásárlásával, amely doboza tartalmazza azt. Persze haladva a korral, érdemes szem előtt tartani, hogy a 4 GB RAM-os és a 64 GB háttértáras kiadás hosszú távon érdemesebb választás lehet, ehhez viszont nincs a dobozban mellékelve a 15 ezer forintos érintőceruza.