Frissítés

17 modell Android Q frissítésén dolgozik a Huawei

A Huawei hivatalosan is megerősítette azon 17 telefonjának a listáját, amelyet Android Q-ra frissítene.

Jelenleg még nem érhető el az Android következő főverziója, amelyet jelenleg még csak Android Q-ként ismerhetünk. A Google jelenleg ezt még teszteli, a publikusan elérhető béta tesztelésben a Huawei Mate 20 Pro okostelefon is részt vesz. A rendszer várhatóan az év második felében, a nyár végén, vagy az ősszel debütálhat hivatalosan is.

Huawei P30 Pro

Az amerikai szankciók miatt felmerült az a pletyka, hogy a legújabb készülékek sem frissülhetnének Android Q-ra a jövőben, azonban ezt a Huawei cáfolta. Ezúttal hivatalosan kommunikálta azt a Huawei, hogy hosszú hónapok óta dolgoznak partnereikkel, beleértve a Google-t is azon, hogy elérhetővé tegyék majd az Android Q-t. A technikai előkészületek eddig 17 eszköz esetében történtek meg. A Huawei Mate 20 Pro megkapta már a hitelesítést az Android Q-ra a Google-től, így a megjelenés után a Huawei-nek erre már lehetősége lesz majd kiadni az új főverziót.

Az alábbi készülékek Android Q frissítésén dolgozik a Huawei:

  • P30 Pro
  • P30
  • Mate 20
  • Mate 20 Pro
  • PORSCHE DESIGN Mate 20 RS
  • P30 lite
  • P smart 2019
  • P smart+ 2019
  • P smart Z
  • Mate 20 X
  • Mate 20 X (5G)
  • P20 Pro
  • P20
  • Mate 10 Pro
  • PORSCHE DESIGN Mate 10
  • Mate 10
  • Mate 20 Lite

Hogy mikor érkezhet meg az Android Q a Huawei készülékeire, arról egyelőre nem mondanánk semmit, hiszen semmilyen információ nincs erről, ami nem is meglepő, mint írtuk, egyelőre nincs is végleges Android Q rendszer.

Source
Huawei

Related Articles

Back to top button