Hírek

2019-ben jöhet összecsukható kijelzős Huawei telefon

A Huawei is dolgozik összehajtható kijelzős okostelefonon, de úgy tűnik, hogy idén már nem jelenti be.

Tavaly ősszel a Mate 10 Pro bemutatóját követően a Huawei vezérigazgatója, Richard Yu beszélt arról, hogy összehajtható, összecsukható kijelzős okostelefont fejleszt a Huawei is és az akár már 2018-ban megjelenhet. Most 9 hónappal később Jim Xu, a Huawei fogyasztói üzletágának elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy ez a készülék várhatóan 2019-ben kerülhet piacra.

Gal Gadot a Huawei márkanagykövete

Az összehajtható kijelzős modellek megjelenése évek óta téma már, azonban egyelőre egy versenyképes megoldás sem született, ami piacra került volna. A Samsung esetében is 2018 év vége volt az, amelyet nagyon sokan hangoztattak, mint lehetséges megjelenési időpont, de ezek a pletykák is elcsendesedtek, valószínűleg azért, mert nem is fog még érkezni. Egy ilyen kütyü megalkotása nehéz és kockázatos vállalkozás. Valószínűleg a Huawei is azért csúsztatta a következő évre a saját megoldását, mert egyszerűen az aktuális megoldási lehetőségek még nem elég jók ahhoz, hogy piacra kerüljenek, egy gagyi kivitelezés pedig nem lenne jó üzenet a piac felé.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Jövőre érkezik a Huawei első 5G-s okostelefonja is, ez is egy rendkívül érdekes és történelmi készülék lesz, itt írtunk róla!

Forrás
Gadgetmatch.com

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával