Hírek

5G-s Huawei okostelefon 2019 júniusában

A Huawei erőteljesen belecsapott az 5G-lecsóba, hamarabb jöhet az első okostelefon az új szabvánnyal, mint gondoltuk!

5G-s Huawei okostelefon 2019 júniusában

Az MWC Shanghai 2018-on a vállalat vezérigazgatója, Eric Xu osztott meg egy roadmapet a Huawei 5G terveiről. Ezek alapján azt remélik, hogy a szükséges szabványok 2018 végére fixálódnak és amennyiben ez megtörténik, úgy a Huawei 2019 márciusában mutathatja be az első okostelefonokba szánt 5G chipjét, ezt követően pedig 2019 júniusában a vállalat már képes lehet az első 5G-képes Huawei okostelefon kiadására.

A barcelonai MWC 2019 korábban, február végén lesz, tehát várhatóan nem itt debütál az új chip. Helyette valamilyen más rendezvény keretein belül debütálhat az újdonság. Az is kérdéses, hogy pontosan milyen okostelefon debütálhat egy év múlva, jövő év júniusában. A Huawei eddigi gyakorlata szerint szeptember-november között frissült a Mate széria, míg február-április között a P-sorozat és a nyár folyamán nem igazán voltak nagyobb termék bemutatók, holott egy 5G-s készülék bemutatója mindenképpen óriási dolog lesz.

A Huawei tervei között szerepel, hogy 2018 szeptemberében kiadja az első 5G megoldásait az NSA (non-standalone) hálózatokra, illetve az SA (standalon) hálózati megoldásokat 2019 márciusára.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A Huawei és a Vodafone korábban már tesztele az 5G hálózaton keresztüli telefonhívást, amely pazar eredményeket mutatott.

Forrás
DigiTimes

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával