Hírek

2020-ban a 10. legértékesebb márka a Huawei

A Huawei számára igen kemény és kihívásokkal teli 2020-as évet a 10. legértékesebb márkaként tudja kezdeni a cég egy felmérés alapján.

Brand Finance Global 500 2020

A Brand Finance minden évben elkészíti a Global 500 listát, meghatározva a márkaértékeket. A 2019-es felmérésben a Huawei 12. helyen végzett, most pedig a 2020-as listán még ezen is tudott javítani, most először került a 10. helyre világviszonylatban.

A Huawei két helyet javítva, 65,084 milliárd dollárost márkaértéket képvisel az összeállítás szerint, ez 4,5%-os növekedés egy év alatt. Világszinten ez a 10. helyre elég, a kínai cégek között pedig a harmadikra.

A Brand Finance úgy látja, hogy a telekommunikációs ágazat következő nagy lehetősége az 5G, amelyben a Huawei domináns, holott ebben az ágazatban korábban még a nyugati vállalatok voltak inkább jelen. A felmérés szerint a jelenlegi USA szankciók ellenére is a vállalat márkaértéke már 65,084 milliárd dollár, ezzel pedig a TOP 10-be tudott kerülni a Huawei.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A Global 500-as listát amerikai cégek vezetik, a legértékesebb 2020-ban az Amazon, majd a Google, az Apple és a Microsoft. Őket követi a TOP 10-ben a Samsung, az ICBC, a Facebook, a Walmart, a Pingan és végül a Huawei.

Ha nem a márka értékét, hanem az erősségét nézzük, akkor a TOP 10-ben a Ferrari vezet, utána a Disney, a WeChat, a Sperbank, a Delitte, a Coca-Cola, a Tencent, a Rolex, a PWC és a PayPal helyezkedik el.

A Huawei idén olyan márkaneveket tudott megelőzni a listán, mint a Mercedes-Benz, a Toyota, a Disney, a Shell, a Volkswagen, a YouTube, a BMW, a Coca-Cola, vagy éppen a McDonald’s.

Forrás
Brand Finance

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával