Hírek

2020-ra a legnagyobb telefongyártó lehet a Huawei

A Huawei idén leelőzte az Apple-t a leszállított okostelefonok mennyiségét tekintve és ezzel a második legnagyobb gyártó lett. 2020-ra a Samsungot megelőzve az elsőszámú lehet.

Richard Yu

Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője nyilatkozott a NCBC-nek, amelyben elmondta, hogy a következő évben, azaz 2019-ben nagyon közel kerül majd a Huawei és a Samsung az eladásokat tekintve. A vezető úgy látja, hogy ezt követően már 2020-ban esélye lesz a Huawei-nek leelőznie a Samsungot és a világ nagyobb okostelefon gyártójává válni.

A Samsung valószínűleg nem fogja könnyen adni az első helyet, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy a Huawei pont olyan dinamikusan bővül, mint ahogyan a Samsung veszíti a piaci részesedését.

Huawei Mate 20 Pro

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A Counterpont elemzőcég igazgatója, Neil Shah szerint a Huawei-nek 30-40 millió telefonnal kell negyedévente többet eladnia ahhoz, hogy a Samsungot megelőzze.

Azzal lehet első a Huawei, ha megtudja fogni azokat a piacokat, amelyeken a Samsung erős. Ez az USA, az EU és India. Ebből az indiai piac meghódítása azért lesz nehéz, mert a Samsung gyártot már az országban és erős brandnek számít. Az Amerikai Egyesült Államok pedig politikai okokból nehezíti a Huawei piacra lépését.

A Huawei nagyon ambíciózus és nem csak az okostelefonok tekintetében. Folyamatosan bővíti kiegészítő és okosotthon portfólióját is, van már okoshangszórója és nagyon széles okoskarkötő kínálata is. Mr. Yu szerint a Huawei szeretné a következő 10 évben egy okosabb élet alapjait megteremteni a felhasználóknak.

A vállalat tervei egészen jól alakulnak, hiszen bő két évvel ezelőtt még 2021 magasságára várták, hogy elsőszámú gyártó legyen a Huawei. A sikert többek között az olyan új fejlesztések is meghozhatják, mint a négy kamerás telefon, amellyel már 10x-es optikai zoomot is elérhet majd a felhasználó.

Forrás
CNBC

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával