Hírek

Akár 250 millió telefont is leszállítana 2019-ben a Huawei

A 2018-as év új rekordot hozott a Huawei telefon eladásait tekintve, erre azonban ismét rákontrázna a vállalat idén.

Speciális Mate 20 Pro kiadás érkezett a Huawei-től

A Huawei karácsony előtt jelentette be, hogy a 2018-as évre átlépik a 200 millió darab leszállított okostelefont, amely egy 30%-os előrelépés a 2017-es évhez képest. Ezen eredmények kapcsán két különleges kiadású okostelefont is bejelentett a Huawei. Az új év tervei sem kisebbek, sőt már komolyan megközelítenék a Samsung eladásait is.

A vállalat a 2019-es évre 15-25%-os növekedést vár globálisan a készülékek számát illetően, amely azt jelenti, hogy 230-250 millió darab telefont szeretnének idén legyártani és leszállítani. Attól függően, hogy a Samsung hogyan teljesít az idén, nagyon közel kerülhet a dél-koreai konkurenshez a Huawei, ezzel pedig ahhoz, hogy az Apple után újabb konkurenst előzzön meg, ezzel pedig a világ legnagyobb okostelefon gyártójává válhatna.

Új P20 és P20 Pro kiadások az IFA 2018-on

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A 2018-as évben két a Huawei óriásit aratott a készülékeivel. A tavasszal bemutatott P20 Pro még mindig az első helyen áll a DxOMark okostelefon kamerák rangsorában, a konkurensek maximum megközelíteni tudják csak. A Mate 20 Pro pedig egy sor olyan képességet vonultatott fel, amellyel még inkább a konkurensek felé tudott nőni.

A Counterpoint Research elemzése alapján a Huawei már 12%-os részesedést ért el a prémium okostelefonok szegmensében, amely azt jelenti, hogy egyre többen érdeklődnek a felsőkategóriás modellek iránt, amely nem csak az eladási számok, hanem a bevételek tükrében is előnyös.

Forrás
China DailyGizchina

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával