Frissítés

EMUI 10 hibajavító frissítés a Huawei P30 Pro modellre

November közepén a Huawei P30 Pro megkapta az első stabil EMUI 10-es frissítését, most pedig újabb verziót kapott.

A VOG-L29 10.0.0.173(C431E19R2P5) build számmal érkező frissítést, amely mindösszesen 150 MB méretű, azon felhasználóknál jelent meg, akik már a 168-as végű buildet, EMUI 10-et használnak a készüléken.

EMUI 10 hibajavító frissítés a Huawei P30 Pro modellre

Ez a kisméretű frissítés kijavítja azt a hibát, mely miatt a rendszer rövid időre lefagyhatott bizonyos esetekben, azaz elsősorban egy normáls hibajavításról van szó, amely nem meglepő egy főverzió frissítést követően.

Mikor kap Android 10-et és EMUI 10-et a telefonom?

Ahogyan korábban, az Android 10 főverzió frissítésekor írtuk, a Huawei először csak a felhasználók kis részének teszi elérhetővi az új verziót, hogy ezáltal jelentősen nagyobb célközönségnél nézzék meg a mérnökök, nincs-e olyan hiba, amely gondot okozhatna. Ezek alapján a P30 Pro frissítésében sikerült is találni egyet, amelyet gyorsan, kevesebb mint 2 hét alatt javítottak is. Elképzelhető, hogy a jövben a nagyközönség számára elérhető frissítés már az a verzió lesz, amely tartalmazza ezt a hibajavítást.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A te telefonod is kapott egy olyan frissítést, amelyről még nem olvastál a HuaweiBlogonJelezd azt nekünk itt, hogy mi is beszámolhassunk róla! Ezt az információt köszönjük Gábornak és Erikának a Huawei Közösség csoportból.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával