Frissítés

Mikor kap Android 10-et és EMUI 10-et a telefonom?

A hazánkban nem elérhető Huawei Mate 30 szériával startolt el az EMUI 10, amelyet a magyar felhasználók elsőként frissítésként élvezhetnek, számos modellre válik ugyanis elérhetővé az Android 10-re épülő szoftver.

EMUI 10

A HDC 2019-en debütált az új EMUI 10 szoftververzió, amely Android 10-re épül. A Huawei Mate 30 és Mate 30 Pro már gyárilag ezzel a verzióval jelent meg, azonban számos korábbi modellre teszi emellett elérhetővé a Huawei az EMUI 10 frissítést.

Ezek az EMUI 10 újdonságai

Mikor frissül a telefonom EMUI 10-re és Android 10-re?

A Huawei 2019 novemberében indította el az EMUI 10 és Android 10 szoftverek kiadását a korábbi készülékekre, azonban elsőkörben a felhasználók csak egy kis része számára teszi elérhetővé a frissítést, hogy ezáltal több visszajelzést kapján a gyártó, milyen probléma merül esetleg még fel.

Van 6 probléma az EMUI 10 frissítéssel

A nagyobb közönség felé valószínűleg 2019 decemberében, illetve januárjában indul majd meg a frissítés. A késleltetés oka többek között az is, hogy az alkalmazásfejlesztők lassan optimalizálnak, emiatt a legújabb Android 10 esetén lehet probléma egyes alkalmazások működésében.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Mely készülékek frissülnek EMUI 10-re?

Készülékek, melyek frissítése már elindult Magyarországon:

Készülékek, amelyek frissítése várható a jövben:

  • Huawei P20 széria
  • Huawei Mate 10 széria
  • További modellek 2020 Q2-től – pontos lista nincs

Egyelőre nincs hivatalos bejelentés a többi készülékről, amelyre érkezik a frissítés. Ennek ellenére több modellre várható, amint hivatalos információ lesz, a lista frissül.

Nincs egyelőre hivatalos lista arról, hogy a Huawei mely további modellekre adja ki a frissítést, valószínűleg ilyen konkrét lista a jövőben sem fog kikerülni hivatalos forrásból, így elsősorban tippelni lehet. Ha egy modell nincs benne a cikkben, az nem jelenti azt, hogy biztosan nem lesz rá frissítés. A cikkbe csak azon Huawei modellek kerülnek be, amelyek frissítésének érkezését a Huawei megerősítette!

Sosem indult ilyen gyorsan ennyi modellre főverzió frissítés

Korábban a Huawei-nél sosem volt annyi készülékre kiadva az új verzió az Android főverzió megjelenésének évében, mint most. Külön említésre méltó, hogy korábban ilyen hamar nem indult frissítés középkategóriás készülékre, vagy éppen az, hogy a Mate 20 Lite az első középkategóriás modell, amely nem egy, hanem két főverzió frissítést is kap (EMUI 8.0-val jelent meg, EMUI 9.0-ra, majd EMUI 9.1-re frissült 2019 első felében).

Huawei P smart 2019 Android 10 és EMUI 10 frissítés

FONTOS! Ha elindul Magyarországon egy modell frissítése Android 10-re, arról be fogunk számolni, ezen cikkeket mindig IDE KATTINTVA találod majd meg. Ezt a cikket is folyamatosan frissíteni fogjuk a legújabb információkkal, azonban ha egy készülék neve nem szerepel itt, az nem jelenti sem azt, hogy az sosem fog EMUI 10-et kapni, sem azt, hogy azért biztos, hogy a jövőben kapni fog. A Huawei nagyon ritkán kommunikálja csak előre Európában a konkrét frissítéseket, amely miatt nincs olyan megbízható lista, amely tartalmazná azt, hogy melyik telefon mikor kaphat frissítést.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával