Ilyen lesz a Huawei összehajtható okostelefonja
A Huawei most először mutatta meg az összehajtható okostelefonját, amely az MWC 2019-en fog debütálni!
A barcelonai szakkiálítás invitálóján látszik a V alakba összehajtott kijelzővel rendelkező készülék oldalról. Erről a képről kiderül az is, hogy a Huawei első ilyen készüléke “kívül” hordja majd a kijelzőt, azaz öszecsukott állapotban a külső felületen lesz a két oldalon a képernyő. Ez azért fontos, mert a Samsung esetében láthattuk, hogy a dél-koreaiak valószínűleg belülre helyezik a két kijelzőt, míg kívülre egy harmadik, külön megjelenítőt tesznek, illetve a Xiaomi egy harmadik módon képzeli el a megoldást, ők a képernyő két szélét hajlítanák hátra.
A Huawei MWC 2019-es sajtóeseménye február 24-én, 14 órakor kezdődik, ahol a HuaweiBlog is ott lesz. Az összehajtható Huawei okostelefonról egyelőre annyit tudunk, hogy a speciális kijelző mellett 5G támogatással bír majd a Balong 5000 chipnek köszönhetően.