Jelentkezz játékvezetőnek!
Hírek

Milyen néven jön a P10 utódja?

A Huawei P-szériája várhatóan tavasszal fog frissülni a P10 utódjával. De hogy mi lesz a neve az újdonságnak, az még jelenleg is nagy kérdés.

Eddigi P-széria nevek

A Huawei P sorozata még 2012-ben, azaz lassan 6 évvel ezelőtt debütált, az első modell a Huawei Ascend P1 volt. Egy évvel később debütált az Ascend P2-es modell.

Ezt követően jött az óriási robbanás. Néhány számot kihagyva érkezett 2013-ban a Huawei Ascend P6. Ekkor a nevében a szám arra utalt, hogy a telefon mindösszesen 6,18 mm vékony. Ez volt a vállalat első igazi nagy sikere a piacon, többek között Magyarországon is. Egy újabb évet követően jött az Ascend P7, amely a P6-ből örökített át több dizájn elemet.

2015-ben újabb név változás volt. Bár a Huawei P8 követi a számozást, azonban a brand elhagyta az Ascend jelzőt a telefonjai elnevezéséből. Ekkortól beszélhetünk aktuális P-szériáról, hiszen a Huawei P8 mellé debütált a Huawei P8 Max és a Huawei P8 Lite is. Érdekesség, hogy közel 3 éve volt a bemutató, de a P8 Lite még ma is megvásárolható.

2016-ban a Huawei P9 hozott nagy újdonságokat, ujjlenyomat olvasó, Leica dupla kamera, USB-C. És el is jutottunk a tavalyi évhez, amikor bejelentésre került a Huawei P10-es modell.

Mi jön 2018-ban?

Eltelt egy év. Az első Huawei Ascend P1 óta a Huawei óriásit fejlődőtt, igazi nagy gyártó lett és három különböző név sémát éltünk meg.

Huawei P10 Plus doboz

Ezzel együtt most felmerült a kérdés, hogy mi lesz a következő. Nézzük az opciókat.

Huawei P11

Matematikailag ez volna a következő lépés, azonban ez talán már nem annyira szép. A gyártók nem feltétlenül szeretnek az ilyen brandek esetében túlmenni a 10-en, gyakran ekkor változtatnak sémát. Bár a P11 nem hangzik rosszul, de hogyan tetszene pár év múlva a P14?

Huawei P20

Még tavaly nyáron merült fel az első pletyka, hogy a P10-et a P20 követi. Logikailag akár áthidalható is a változás oka, hiszen egy szép kerek számot egy másik szép kerek szám követ. De mi lesz pár év múlva? Lesz Huawei P40?

Huawei P 2018

Az kétségtelen, hogy a P betűt megtartja a Huawei, hiszen ez a sorozat egyetlen eleme, amely soha sem változott, fel van építve, tudják róla az emberek, hogy mit várhatnak tőle. Logikus volna elhagyni a hagyományos számozást és a kiadás évével helyettesíteni azt, hiszen így évről évre könnyen követhető volna hosszú távon is.

Pont ezt tette a vállalat tavaly az Y sorozattal is, ahol egy példával élve, az Y6-ot 2016-ban az Y6 II követett, majd tavaly már az Y6 2017.

Mikor tudjuk meg?

Sajnos most még azt sem tudni, hogy mikor derül ki a következő Huawei P-széria elnevezése, itt is csak tapogatózni lehet. Február végén jön az MWC 2018 Barcelonában, ahol biztosan ott lesz a Huawei, de egyelőre nem tudni, hogy lesz-e telefon bemutató.

Itt az első Huawei MWC 2018 videó

Ha kihagyja a Huawei Barcelonát, akkor elképzelhető, hogy egy különálló eseményen debütál az újdonság márciusban, vagy áprilisban. Így volt ez korábban a P6-tal, a P7-tel, a P8-cal és a P9-cel is. Egyedül a P10 lóg ki az elmúlt év sorában, ez ugyanis az MWC 2017-en debütált.

Hányféle modell lehet?

Biztosan nem csak egy tagja lesz a P-szériának. Egy középkategóriás kiadást biztosan várunk, de, az alap modelltől nagyobb kijelzős kiadás is várható az elmúlt évek tendenciáit tekintve.

A Huawei P9 sorozat eddig a legtágasabb, nézzük a megjelent verziókat: P9, P9 Plus, P9 Lite, P9 Lite 2017, P9 Lite Mini.

Bármi is lesz a következő Huawei csúcsmodell neve, mindenképpen kövesd a HuaweiBlogot a legfrissebb hírekért és információkért.

Hasonló cikkek

Close

Adblockert érzékeltünk.

Kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót. Köszönjük.