Hírek

2019-ben az új telefon 1%-a lesz csak 5G képes

A Strategy Analytics felmérése szerint már idén 5 millió olyan okostelefon kerülhet piacra, amely támogatja az új 5G-s hálózatokat.

5G-t vitt Barcelonába a Huawei és a Vodafone

Az idei évben mutatták be a gyártók az első 5G-s okostelefonokat és bár jelenlég még ezek jellemzően nem megvásárolhatók, illetve nincs is túl sok hely a Földön, ahol elérhető az 5G hálózat, a  Strategy Analytics mégis úgy számol, hogy év végéig több millió ilyen készüléket gyártanak le.

Az elemzés szerint ráadásul ez még kis szám is, a teljes okostelefon gyártás kevesebb mint 1%-a, ez pedig annak köszönhető, hogy az első kereskedelmi hálózatok kiépítése még folyamatban van és az év második felében várható valós megjelenése, mellette pedig az új hálózati képességekkel rendelkező telefonok egyes alkatrészei drágábbak.

Ilyen lett a Huawei Mate X, az összehajtható kijelzős 5G okostelefon

Az első félévben a Samsung adhatja el a legtöbb 5G-s telefont, köszönhetően a tavasz végi Galaxy Fold és Galaxy S10 5G kiadással, azonban az év második felében érkezik a Huawei Mate X és a Huawei Mate 20 X 5G is, illetve ősszel még több 5G-s telefon kerülhet piacra.  A Huawei nem olyan régen beszélt arról, hogy a P30 széria pont azért nem kapott 5G-s kiadást, mert kevés még a hálózat hozzá, ellenben a Huawei Mate 30 szériából már várható 5G-vel felszerelt kiadás.

Bár egyelőre nehéz megjósolni, hogy a Mate 30 szériában egy külön, limitált verziót jelent-e majd az 5G-s verzió, vagy esetleg standard lesz a legerősebb kiadásban, de utóbbi esetén rendesen megdobhatja a számokat vele a Huawei.

Bár a lassú hálózattelepítések miatt rövid távon még nem fognak tarolni az 5G-s modellek, azonban az elemézsek szerint 2025-re már éves szinten 1 milliárd olyan telefont gyárthatnak le, amely támogatja a legújabb mobilkommunikációs hálózatot.

Forrás
Strategy Analitycs

Hasonló cikkek

Close