Hírek

Hivatalos: ősszel jön a Huawei Mate 30

A Huawei P30 és P30 Pro okostelefon bemutatóját követően az egyik média interjún Bruce Li, a Huawei egyik vezetője beszélt arról, hogy ősszel érkezik a következő csúcsmodell.

A Huawei két csúcsmodell sorozatának megjelenési időszaka évről évre változatlan. A P sorozat tavasszal frissül, ez történt meg most Párizsban, ahol debütált a Huawei P30 és a Huawei P30 Pro, míg a Mate sorozat ősszel kap új modellt. Legutóbb 2018 október 16-án volt ilyen bemutató, ahol bemutatta a Huawei a Mate 20-at és a Mate 20 Prót.

Kisebb hibajavítások a Mate 20 Pro első frissítésében

Most a Huawei vezetője arról beszélt, hogy érkezik a Huawei Mate 30 is (és feltételezhetően itt a sorozatra gondolt, amely tartalmazhat majd Mate 30-at és Mate 30 Pro modellt is). A készüléket a vállalat már elkezdte tesztelni, ami azt feltételezi, hogy közel fél évvel a bemutató előtt már tudják a gyártónál azt, hogy milyen főbb újdonságokkal érkezhet a következő csúcsmodell.

Az interjún elhangzottak szerint a Mate 30 széria talán szeptemberben, vagy októberben jöhet, azonban egyelőre nincs hivatalos bejelentési ideje. Egyelőre egy fontos tényező derült csak ki a készülékkel kapcsolatban, méghozzá az, hogy a sorozat rendelkezik majd olyan okostelefonnal, amely 5G támogatást is kap.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Jelenleg a Huawei-nek két okostelefonja van, ami 5G képes, az egyik a Mate X összehajtható készülék, míg a másik a Mate 20 X 5G kiadása. A Huawei P30 széria nem kapott 5G kiadást, ennek okáról itt írtunk.

Forrás
Amanz.myAndroid Authority

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával