Hírek

Ez volt a Huawei 2017-ben

Rendkívül mozgalmas év volt a 2017-es a Huawei számára. Összeszedtük a nagyobb mozzanatokat.

Huawei P9 és a Nougat frissítés

Már a január is jól indult, hiszen a Huawei P9 tulajdonosok számára elérhetővé vált az Android 7.0 Nougat frissítés és EMUI 5.0 felülettel együtt. Hogy mennyi minden történt azóta, jól mutatja, hogy azóta már más Android verzió a “menő”.

Elindult a Huawei P9 Android 7.0 és EMUI 5.0 frissítése

Huawei Customer Service Center

Szintén januárt írtunk, amikor megnyitott az első Huawei Customer Service Center, ahol garanciális és garancián túli javítás mellett készülékeket és tartozékokat is lehet vásárolni. Az első, budapesti helyszín után már vidéken is várja Huawei Customer Service Center az ügyfeleket, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon és Kecskeméten is nyitott egy 2017-ben, míg 2018-ban további vidéki városokkal bővül a lista.

Huawei szerviz Miskolc

Huawei P10

Megérkezett a Huawei P10 tavasszal, amely több színben, finomított külső dizájnnal érkezett. A magyar Huawei pedig megkezdte eddigi legnagyobb influencer kampányát, hiszen Hosszú Katinka lett a telefon hazai arca.

Huawei P10 - Hosszú Katinka

Matebook X

A tavasz végén a Huawei bemutatta az első igazi prémium notebookják, a Matebook X-et, amely egy gyönyörű, 13,3”-os kijelzővel rendelkező, vékony és egyben drága Windows 10-es masina. Mellette megjött a Matebook D és a Matebook E is.

MateBook X: az első Huawei notebook

Huawei Mate 10 Pro és a mesterséges intelligencia

Az ősz legizgalmasabb eseménye volt a Huawei Mate 10 Pro bemutatója, amely az első, mesterséges intelligenciával operáló készülék, köszönhetően a Kirin 970 SoC-nek. Számos médium szernt 2017 legjobb okostelefonját dobta piacra a Huawei ezzel. Vízállóság, 6”-os FullView OLED kijelző, erős hardver, legyőzhetetlen üzemidő és számos extra, amit a mokka barna színben is hódító készülék kínál.

Huawei Mate 10 Pro

153 millió leszállított telefon

Ismét több eszköz szállított le a Huawei, mint egy évvel korábban. 2017-ban 157 millió telefon gördült le a Huawei gyártósorairól, beleértve a Honor márkát is. Ez nagyon szép szám.

153 millió új Huawei telefon került piacra 2017-ben

HuaweiBlog.hu

Bár a HuaweiBlog.hu nem egy hivatalos Huawei által üzemeltetett oldal, ennek ellenére egyre több Huawei tulajdonos és rajongó kapcsolódik hozzánk. A 2017-et kevesebb mint 10 ezer taggal kezdte meg a Huawei közösség csoport, azonban több mint 27 ezer taggal fejezi be. Ez pedig óriási szám, köszönjük nektek!

Mellette 2017-ben szépen nőtt a Huawei és Honor adás-vétel csoportunk is, illetve szeptemberben elindult a Huawei Galéria is!

2018

Hogy mi vár a Huawei-re 2018-ban? Egy év múlva ilyenkor okosabbak leszünk, de már holnap elindul az utazás ebben a történetben. Gyertek vissza a blogra január 1-jén, hiszen megosztom veletek a gondolataim a Huawei új évéről!

Hasonló cikkek

Close

Adblockert érzékeltünk.

Kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót. Köszönjük.