Hírek

Grandiózus tervek a Huawei-től – Richard Yu beszélt a jövőről

Az okostelefon iparág konszolidálódni fog és hosszú távon csak azon gyártók fognak túlélni, amelyek fejlesztésbe fektetnek – így gondolja Richard Yu.

A Huawei vezérigazgatója az MWC-n beszélt arról, hogy az okostelefonos iparág mindössze most lett egy évtizedes, szóval még fiatal, ennek ellenére úgy látja, hogy 10% alatti piaci részesedéssel csak pénzt veszíthet egy márka.

Grandiózus tervek a Huawei-től - Richard Yu beszélt a jövőről

A Huawei jelenleg a harmadik legnagyobb okostelefon gyártó, az IDC és a Strategy Analytics mérései alapján 2017 Q4-ben 10,2%-os részesedése volt globálisan a Samsung és az Apple után, azaz jelenleg éppen csak hogy megüti azt a szintet a cég, amelyet a vezérigazgatója is említett.

A vezető elmondta, hogy a jövőben csak három, vagy négy gyártó tud majd túlélni, aminek az oka az, hogy a kisebb kínai gyártóknak egyszerűen nincsenek kutatási és fejlesztési befektetéseik, marketingjük és brandingjük ahhoz, hogy hosszú távon is életképesek legyenek, ezért valószínűleg idővel zsugorodni fognak, majd sok el is tűnik teljesen.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

10%-os piaci részesedés nem kifizetődő, e fellett már szinten lehet tartani a céget, míg 15%-os részesedés felett már profitot tud termelni egy vállalat. Azaz a Huawei-nek még 50%-os növekedést kell produkálnia.

A Huawei MateBook X Pro és a MediaPad M5 széria bemutatója után elmondta Mr. Yu, hogy a Huawei már idén, vagy jövőre a világ második legnagyobb gyártója lehet az Apple-t maga mögé utasítva, ezt követően pedig a cél továbbra is az, hogy a világ elsőszámú gyártója legyen.

Már 2019-ben jön az első 5G-s Huawei okostelefon, valószínűleg a Mate szériában. Erről itt olvashatsz.

Forrás
Reuters

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával