Hírek

Huawei: érdeklődők voltak, tárgyalás nem az 5G-s licencekről

A Huawei alapítója tagadja azon jelentések valóságtartalmát, amelyek alapján már egy ideje egyeztetnek amerikai cégekkel az 5G licenceléssel kapcsolatban.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója
Ren Zhengfei, a Huawei alapítója

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója és vezérigazgatója még szeptemberben beszélt arról, hogy látna lehetőséget egy olyan együttműködésben, amely során amerikai cégek egyszeri díjért cserébe megkapnák a Huawei 5G licenceit, szabadalmait, kódjait és egyéb hozzá kapcsolatos dolgait, aminek segítségével azok rendkívül gyorsan felzárkózhatnának a kínai és európai vállalatok mellé az 5G piacon.

Amerikai vállalatoknak kínál 5G licencet a Huawei alapítója

Korábban felmerült egy olyan pletyka, hogy a Huawei meg is kezdte egy vállalattal ezeket a tárgyalásokat, azonban ezeket most az vállalat alapítója elutasította. A Reuters számára elmondta, hogy valóban érkeztek amerikai érdeklődések, azonban ehhez csak olyan képviselőket küldtek, akik nem voltak elég jogkörrel felvértezve, hogy a Huawei ilyen fontos tárgyalásokat folytasson velük.

Egyelőre tehát érdeklődések már felmerültek, de konkrét tárgyalások még nem zajlottak.

Kész az “USA-mentes” Huawei 5G bázisállomás

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával